Belföld
Szabadsajtó-bohózat, Johnny Depp-pel
Ezúttal is keményen bírálta és leszavazta Baranyit a baloldal

A korábbi testületi ülésen a baloldali képviselők leszavazták az önkormányzati médiacég megemelt költségvetést tartalmazó üzleti tervét, másnap pedig a cégvezető azonnali hatállyal elbocsájtotta a „9” magazin főszerkesztőjét, Vágvölgyi B. Andrást. A polgármester harcot hirdetett, közölte, „a helyi szabad sajtó eltiprását” nem fogja szó nélkül hagyni, ezzel párhuzamosan a szerkesztőség gyakorlatilag megzsarolta az önkormányzatot: az egykori Magyar Narancs-alapító Vágvölgyi munkaügyi perrel fenyegetőzött, az újságírók azzal, hogy mindannyian távoznak, ha nem kerül vissza kirúgott vezetőjük.
Baranyi Krisztina tegnapi képviselő-testületi ülésre benyújtott előterjesztése a médiacég vezetőjének felmentését tartalmazta. A Facebookon azt írta, ez „a főszerkesztő visszahelyezésének egyetlen jogszerű módja”, illetve „a sikerhez tíz szavazat szükséges”. Nos, az a bizonyos tíz szavazat végül nem az ő jelöltjét, Gőz Gabriellát támogatta, sőt, a hölgyről nem is szavaztak, mert sértődötten visszalépett. Nem csoda, a többórás tárgyalás egyre kínosabb pillanatokat hozott, miután kiderült, hogy a baloldal Hoffmann Györgyöt javasolja cégvezetőnek, a polgármester viszont egyáltalán nem látta a „szabad sajtó” garanciájának Kálmán Olga DK-s képviselő férjét.
Az ebédszünet után sem látszott nyugvópontra jutni a vita, Takács Zoltán (Momentum) Gőz Gabriella alkalmasságát firtatta, mire Baranyi ingerülten azzal vágott vissza: nem a legalkalmasabb jelöltet találtuk meg, mert azt egy cégvezetői pályázat fogja megtalálni. Leszögezte azonban, hogy Gőz Gabriella „átmeneti feladatra tökéletesen alkalmas”. Hoffmann Györgyről viszont áttért Kálmán Olgára, mire a szocialista Torzsa Sándor azt mondta, nem lényeges az, kinek milyen családi kapcsolatai vannak, erről beszélni szerinte ízléstelen. A polgármester további megjegyzéseket tett Hoffmann-nal kapcsolatban, sérelmezte, hogy nincs jelen, valamint hiányolta a cégvezetői tapasztalatokat a televíziós rendezőnél.
Torzsa Hoffmann szakmai tapasztalatait emelte ki, és szimpátiaszavazást javasolt Gőz Gabrielláról. Baranyi gúnyosan közölte, hogy akkor ő kér egy szimpátiaszavazást Johnny Deppről. Torzsa emlékeztette Baranyit, hogy „ön mégiscsak egy polgármester egyelőre”, illetve felidézte, hogy a Pinceszínház vezetőválasztásánál is tartottak előzetes szimpátiaszavazást.
Gőz Gabriella szót kért, és bejelentette, „nem szimpátiaszavazásra jött, hanem munkára”, ezért visszalép. Baranyi a váratlan helyzetben Gőz helyére régi emberét, Pataki Mártont, a vagyonkezelő cég vezetőjét javasolta. Torzsa Sándor felháborodva közölte: a polgármester bohózatba fullasztotta ezt a kérdést, nem a hatalmi szempontokat kellene nézni. Szégyenkezem, hogy egy médiacég vezetőjével kapcsolatban ide süllyedtünk – tette hozzá.
A szimpátiaszavazáson Pataki hat, míg Hoffmann tíz szavazatot kapott, később pedig a cégvezetői megbízást is megszavazta a baloldal Kálmán Olga férjének – Baranyi „nem” szavazata ellenében.
Előtte azonban még hosszas vita folyt arról, Vágvölgyi milyen pozíciót foglalhat-e majd el, tartalomfejlesztési igazgató lesz, vagy főszerkesztő, illetve, ha pályázatot írnak ki a főszerkesztői posztra, azon indulhat-e. Vágvölgyi is többször felszólalt, és közölte, nem szeretné feladni a főszerkesztői pozíciót, valamint ismét a munkaügyi perrel fenyegetőzött. Torzsa megállapította: a testület jogszerűen nem tudja visszaállítani a főszerkesztő munkaviszonyát, azt majd csak a cégvezető teheti meg, ha pályázat lesz, akkor „nem garantálhatjuk, hogy ő fogja megnyerni”.
Árva Péter (Párbeszéd) úgy összegzett: méltatlan és gyászos vita volt. Emlékeztetett arra, a polgármester a rendkívüli jogrend idején egyeztetés nélkül hozta létre a médiacéget, „az alapító okirat silány volt”, illetve „hülyeségek voltak leírva” a főszerkesztő szerződésében, és ez minden baj forrása. „Nem mi rontottuk el” – szögezte le.