
Cunamiriadó Kréta partvidékén
ĀKészültségben vannak a hatóságok
ĀKészültségben vannak a hatóságok
ĀMagyarországra is került belőle – komoly egészségügyi kockázatot jelenthet
ĀPótlóbusz közlekedik a Móricz Zsigmond körtér és a Petőfi híd budai hídfője között
ĀParádé a javából
ĀJelentős a torlódás a Megyeri híd felé vezető oldalán Csömörnél
Ā– mégis valóság: a halott zsoké győztes legendája
ĀCsütörtökön és pénteken éjjel, valamint hétvégén a 80-as trolibusszal lehet majd utazni
ĀA Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint május 21-én megtartották a 21. heti Skandináv lottó sorsolást
ĀRégészeti antropológiai tudomány
ĀA cseh fiatalok a legtapasztaltabbak
ĀA fogyasztóvédelmi szakemberek fokozzák az élelmiszerek ellenőrzését a boltokban és a piacokon egyaránt
ĀAz Országgyűlés előtt a javaslat
ĀErős fájdalom, gyulladás, átmeneti bénulás
ĀTömeges letartóztatások az olaszoknál
ĀA tervezet szerint a jövőben nem lehet majd jelölni a sebességmérőket és a rendőröket sem
ĀMár nem csak SMS-ben kaphatunk értesítést a kormánytól
ĀA hírek szerint egy rendőr is súlyosan megsérült
ĀA szakember álláspontja
ĀTöbb helyen is erős a forgalom, lassú a haladás
ĀAz egyedülálló, hatlépcsős emlékmű körülbelül 62 méter magas
ĀZápor, zivatar, de felhőszakadás is kialakulhat