Krónika
Mostantól már mi is kaphatunk riasztást a telefonunkra
Már nem csak SMS-ben kaphatunk értesítést a kormánytól

Mostantól Magyarországon is úgynevezett push-üzenetekkel küldhet riasztásokat a lenémított mobiltelefonokra a kormány Az Országgyűlés nemrégiben fogadta el azt a tervezetet, melynek értelmében a kormánynak lehetősége nyílik majd erre, azonban arról egyelőre nem érkeztek hírek, hogy pontosan milyen esetekben is kapnának értesítést az állampolgárok, a törvény ugyanis csak a jogi kereteket teremtette meg ehhez. A javaslatot egyébként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be.
Mivel más országokban is működik hasonló riasztási rendszer, ezért már előre gyaníthatjuk, mikor fogunk majd SMS helyett „néma értesítést” kapni a készülékeinkre.
Romániában például már él a rendszer, itt a lakosság általában a medveriasztásokat szokott kapni. De ugyanígy érkezhet értesítés természeti kataszrófáról és súlyos balesetről is. Ilyen esetben az egyébként lenémított telefonok is hangosan jeleznek.
Semjén Zsolt indoklása szerint mindennek bevezetését hazánkban az tette indokolttá, hogy a jelenlegi, SMS-alapú értesítési rendszer mellett szükség van egy némileg korszerűbb változatra is.