G. Fehér Péter

Vélemény és vita

Ezért már volt, aki az életével fizetett

álláspont

Alig hihető, amit most a német hatóságok tettek. Három év telt el, mire Berlinben bejelentették: az Északi Áramlat gázvezetéket 2022 szeptemberében egy hatfős ukrán csoport robbantotta fel.

A művelet magas szintű kiképzést igényelt. A csoport négy tagja tapasztalt mélytengeri búvár volt, és 80 méteres mélységben helyezte el a robbanóanyagokat a tengerfenéken. Már az első pillanattól kezdve nyilvánvaló volt, hogy a háttérben Ukrajna állhat. Fel kellett tenni az ókori rómaiak híres kérdését: cui prodest? – vagyis kinek az érdeke mindez?

Kijev ezzel a merénylettel az orosz állam bevételeit akarta csökkenteni, abban bízva, hogy komoly gondokat okozhat a Kremlnek. A robbantás sikeres volt, de a várt orosz gazdasági problémák elmaradtak. Hamar kiderült, hogy amatőr búvárok nem hajthatták végre a műveletet, hiszen ilyen mélységben a merülés és a felszínre jutás is rendkívül veszélyes.

Ráadásul a jelentős mennyiségű robbanóanyag szakszerű elhelyezése időigényes és nagyfokú precizitást követelt. Nem véletlenül mondta Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője a merénylet után a Moszkvában akkreditált nemzetközi sajtó tudósítói előtt: „Csak nem azt akarják elhitetni velem, hogy néhány amatőr búvár fogta magát, és felrobbantotta a gázvezetéket?”

Mégis ezt próbálták a nemzetközi közvéleménnyel elhitetni, azt sugallva, hogy az ukrán államnak semmi köze nincs a Balti-tenger alatt futó, négy csőből álló gázvezetékrendszer felrobbantásához. Ezt azonban csak a legnaivabbak hihették el. Akik viszont kimondták az igazat, azokkal leszámoltak: elhallgattatták, lejáratták, ellehetetlenítették őket.

Németország nem felejt. Hasonló nagyságrendű ügyek miatt már gyilkoltak is az országban. Például 1989-ben felrobbantották Alfred Herrhausennek, a Deutsche Bank elnökének a gépkocsiját. A bankár azt javasolta, hogy a rendszerváltás előtt álló kelet-európai országok adósságát engedjék el, hogy ezzel lehetőséget kapjanak a felzárkózásra. Henry Kissinger akkor állítólag úgy fogalmazott: „Jól pofán kéne vágni a fickót.” Végül inkább megölték.

A két ügy csak látszólag független egymástól. Valójában mindkettő jól mutatja a globális pénzügyi érdekeket kiszolgáló politikát. Kelet-Európát adósságcsapdában akarták tartani, az Északi Áramlat felrobbantására pedig azért volt szükség, hogy elsősorban Németországot, de valójában egész Európát leválasszák az orosz energiahordozókról. Az olcsó orosz gáz működtette a német gazdaságot, így a vezeték tönkretétele valójában piacot nyitott a jóval drágább amerikai cseppfolyósított gáznak.

Most, hogy nyilvánosságra hozták az Északi Áramlat felrobbantóinak kilétét, látszik: mérsékelt politikai fordulat zajlik Németországban. A csővezeték tönkretétele idején Berlin Oroszországot akarta rossz, Ukrajnát pedig jó színben feltüntetni. Akkoriban még azt is el akarták hitetni a világgal, hogy Moszkva saját vezetékeit robbantotta fel. Nevetséges, de sokan elhitték.

Ma azonban más érdekek kerültek előtérbe. A gazdaság lassulása, a zöldenergia-program kudarcossága, valamint a keményen migrációellenes Alternatíva Németországnak (AfD) erősödése politikai paradigmaváltás felé sodorja a német balliberális, globalista elitet. Berlinben most látták elérkezettnek az időt, hogy kissé „eltávolodjon” Ukrajnától. Németország ugyan nem roppan bele az ukrajnai háború támogatásába, de a jóléti állam gépezetébe egyre több homokszem kerül, mindez pedig az AfD malmára hajtja a vizet.

Arról nem is beszélve, hogy Friedrich Merz kihátrált Macron francia elnök és Starmer brit miniszterelnök tervéből, miszerint közösen küldenének biztonsági erőket Ukrajnába. A német kancellárnak lépnie kellett, így három év után elővették az Északi Áramlat-ügyet, és nyilvánosságra hozták azt, amit valójában már mindenki tudott.

Kapcsolódó írásaink

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

Kitiltás

ĀTehát Sikorski Brovdi meghívásával nyíltan semmibe vette az EU szabályozását

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

Illúzió a béke

ĀMár majdnem három és fél éve tart az ukrajnai háború, a fegyvernyugvás keresésében pedig egyesek még mindig a kezdeteknél tartanak

G. Fehér Péter

G. Fehér Péter

EU, a törvénysértő

ĀHárom uniós külügyminiszter, akik beavatkoztak egy másik, szuverénnek mondott ország belügyeibe, méghozzá nem is akárhogy