Belföld

Hivatalos: Karácsony visszalépett

Karácsony Gergely péntek délelőtt visszalépett a baloldali előválasztási cirkuszból. A főpolgármester délelőtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen Márki-Zay is ott volt.

Hivatalos: Karácsony visszalépett
Karácsony Gergely bejelentette, hogy visszalép az ellenzéki előválasztás második fordulójától, a nála rosszabbul szereplő harmadik helyezett, Márky-Zay Péter javára
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Bejelentette, hogy visszalép az ellenzéki előválasztás második fordulójától Karácsony Gergely, a nála rosszabbul szereplő harmadik helyezett, Márky-Zay Péter javára. Karácsony úgy fogalmazott: jószívvel fejezi be miniszterelnök-jelölti kampányát, és arra kéri az eddig őt támogató pártokat és szervezeteket, hogy a második fordulóban támogassák Márki-Zay Pétert.

Mindez lehet egy újabb baloldali „megúszósdi”, hogy az első két évben Márky-Zay lehessen majd a miniszterelnök és az önkormányzati választás után Karácsony vehesse át a miniszterelnökséget (ha nyernének, persze).

Ennek az a célja, hogy kisebbítse Karácsony bukását és - részben a választók figyelmének elterelésével - megpróbálja valamelyest menteni vele a presztízsét. Hogy pontosan miért is teszi ezt? Karácsony Gergely nemcsak városvezetőként, főpolgármesterként, egyetemi tanárként, de a baloldali előválasztáson is megbukott.

Korábban írtunk róla, hogy a főpolgármester azt állította, hogy van nyelvvizsgája, miközben nem pusztán nincs, de még angolul sem tud. Hiszen az is előfordult, hogy egy találkozó alkalmával, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter segítségére szorult a főpolgármester az alapvető kommunikáció során. Valamint saját bevallása szerint taníthatott egyetemi tanárként.

Két éve választották meg. Ami idő arra volt számára elég, hogy semmi mással ne foglalkozzon, csak saját karrierjének építésével. Mindezt a budapestiek sajnálatára nem a városvezetési képességeinek - ha egyáltalán léteznek olyanok - hanem leginkább lelkes posztolásának megmutatásával.

Nem foglalkozott a fővárossal. Váratlanul érte a gyermekek szeptemberi iskolakezdése, valamint a fővárosban hónapok óta tartó felújítások. Az elmúlt másfél évben számos beruházást olyan rosszul időzített, hogy az autósok és a tömegközlekedést használók számára is teljesen ellehetetlenítette a mindennapokat. A dugók olyan mértékűek lettek, hogy nem pusztán a munkába igyekvők, hanem a munkában lévő BKK dolgozók sem értik, miért nem végzi feladatait a főpolgármester. Persze amennyiben valaki otthonról posztol, anélkül, hogy munkába igyekezne, hogy elvégezhesse teendőit, nem csoda, hogy nem tapasztal semmit a fővárosi őskáoszból.

A baloldali városvezetés a kötött pályás villamosközlekedést is képes volt tönkretenni azzal, hogy tovább fokozta a káoszt. A városvezetés felszámolta a nagykörúti villamosbarát lámpaprogramot - annak dacára, hogy a BKK legjobb szakemberein túl minden, a budapesti közlekedéssel foglalkozó szakmai szervezet is ellenkezett a döntés ellen.

Az eredmény látható a FUTÁR adataiból: a 4-6-os villamosok a menetrendhez képest már reggel 6-tól kezdve késnek, átlagosan 2-3 perccel lett hosszabb a menetidejük (ahogy ezt előre megmondtuk, a korábbi tapasztalatok alapján), ahogy pedig ezt a késést görgetik maguk előtt, a villamosok közlekedése egyre kiszámíthatatlanabb és kegyenetlenebb lesz a nap folyamán - közölte Vitézy Dávid. Egyes napokon, mint például szerdán, hogy csak a közelmúltból említsünk, pedig szó szerint összeomlott a villamosközlekedés a Körúton. Egyszerűen nem jártak.

Karácsony megítélését az is nagyban rontotta, hogy az utóbbi hónapokban feltűnően sok a hajléktalan a budapesti parkokban. A fővárosi terek, aluljárók látképéhez mára hozzátartoznak a részegek, a drogosok, a harsány hajléktalanok. A budapestiek hol a zaklatások miatt bosszankodva, hol pedig együttérzéssel vegyes szomorúsággal nézik a parkokat mostanra teljesen kisajátító hajléktalanokat.

A főpolgármester tevékenységét jól jellemzi az is, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormányok közpénzkezelési gyakorlatát a főváros viszi tovább. Karácsony az adófizetők pénzéből jelentős összeget költ az általa kinevezett több tucat tanácsadóra, miközben folyton arra panaszkodik, hogy fogytán a főváros pénze.

Emellett több folyamatban lévő budapesti beruházás is jelentős mértékben drágult, így például a Blaha Lujza tér felújítása az eredeti árhoz képest már harmadával, több mint 1 milliárd forinttal kerül többe, míg a Lánchíd felújításának költsége a Tarlós-érában megállapítotthoz képest több mint az ötödével, 5 milliárd forinttal drágult.

Ha mindez nem lenne elég, a Karácsony vezette Városháza egy offshore-hátterű cégtől akart buszokat bérelni úgy, hogy a cég a pályázat kiírásakor még nem is létezett, és később sem rendelkeztek a szükséges járművekkel. Azaz, Gyurcsány emberei - a tehetetlen Karácsony mögött - szétlopják a fővárost. Az ügyben immáron rendőrségi nyomozás is indult.

A legfurcsább ügy pedig Budapesten, hogy miközben Tarlós István 2019 őszén közel 200 milliárd forintnyi tartalékkal adta át a fővárosi kasszát Karácsonynak, addig Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes - feltételezve, hogy nem hazudott - egy esetleges budapesti csődről beszélt.

A csődhelyzeten nincs mit csodálkozni, hiszen a baloldali politikus szavai azt mutatják, hogy teljesen alkalmatlanok a városvezetésre.

Előbb kijelentette: „2021-ben 217 milliárd bevételből 291 milliárd forintos kiadást kellene fedezni" – e szerint a hiány 74 milliárd forint –, pár mondat múlva viszont már azt mondta: „A költségvetésben szereplő 83 milliárdos hiányt eleve a meglévő szabadfelhasználású pénzekből akartuk fedezni." A beszélgetés egyetlen perce során tehát kilencmilliárddal ugrott meg a hiány, ami arra utal, hogy a főpolgármester-helyettes sem tudja, mennyi pénz hiányzik.

Összeomló közlekedés, mocskos aluljárók, romló közbiztonság jellemzi a Tarlós István idején szebb napokat látott Budapestet. A város vezetése helyett politikai ambícióival foglalkozott. Neki a főváros csak ugródeszka volt. Végül éppen a főpolgármesteri kudarcok buktatták el a baloldal miniszterelnök-jelöltségéért folyó küzdelemben.

Kipukkadt immár a baloldali lufi. Le kell lépnie a színről, hogy túlélhessen. Csupán egy eszköz volt, elsősorban Gyurcsány, meg a többi pártvezető kezében. Mivel még annak is csapnivaló volt, nem vált be, így eldobták.

A baloldalon valójában mindenki a saját irháját menti, ha egyáltalán teheti. Fekete-Győr gyorsan Márki-Zay mellé állt, hogy a kudarcáról ne essen többé szó. Jakab Péter, Gyurcsány udvari bolondja a sebeit nyalogatja. Az MSZP és az LMP már alig létezik.

Egyvalaki örülhet újra: Gyurcsány Ferenc. A Jobbikot és a Momentumot már bedarálta. Karácsony lépésével a többi párt is légüres térbe kerül. Egy, csak egy párt marad a gáton: Gyurcsány pártja. A DK kezében van a legtöbb képviselő. Övé a legnagyobb frakció. Jakab Péter és a Jobbik - az egykor még jobboldali Jobbik - a tenyeréből eszik. Úgy szavaznak majd, ahogy ő akarja.

Valójában Gyurcsány fogja eldönteni, ki rúghat labdába a baloldalon. Márky-Zay-t még könnyebben félreállíthatja, mint Karácsonyt. Mögötte már végképp nincs senki. Gyurcsány csak megköszörüli a torkát és Márky-Zay már sehol sincs.

A bohózat folytatódik. Az pedig jól látható, hogy csakis Gyurcsány Ferenc egykori bukott miniszterelnök nevethet majd.

Objektum doboz

Fővárosi Fidesz: Karácsony Gergely megfontolhatná lemondását Budapest vezetéséről

Hiába a kampányra és a hirdetésekre költött százmilliók, Karácsony Gergely valójában megbukott, mert a baloldali szavazók sem tartják alkalmasnak még miniszterelnök-jelöltnek sem - közölte a fővárosi Fidesz képviselőcsoportja pénteken a Facebook-oldalán. A kormánypárt szerint Karácsony Gergely megfontolhatná lemondását Budapest vezetéséről.

„Ezért azt javasoljuk a főpolgármesternek, hogy kezdjen el végre a fővárosért dolgozni!”

Az elmúlt időszakban ugyanis Budapest koszos, szemetes lett és káoszba dőlt a közlekedés. Már nemcsak az autósok, a kerékpárosok, hanem a közösségi közlekedést használók is csak bosszankodnak mindennap.

Félő azonban, hogy aki egyszer cserben hagyta a szavazóit, az megteszi újra - tették hozzá. A fővárosi Fidesz szerint ezért Karácsony Gergely megfontolhatná a lemondását Budapest vezetéséről és kereshetne magának ismét egy kényelmes szakértői állást, sok munka és felelősség nélkül.

Kapcsolódó írásaink