
Na, végre!
ĀFRICSKA. Az ember csak várt és várt, és reménykedett. Mert az nem lehet, hogy a mindig robbanékony Demokratikus Koalíció ne tudjon egy öblös marhaságot mondani a Fideszről
ĀFRICSKA. Az ember csak várt és várt, és reménykedett. Mert az nem lehet, hogy a mindig robbanékony Demokratikus Koalíció ne tudjon egy öblös marhaságot mondani a Fideszről
ĀNAPI KOMMENTÁR. Nem szeretnék hosszú fejtegetésbe kezdeni, hogy mennyi az igazság Gyurcsány igérgetéseiből. Nem véletlenül zavarták el 2010-ben Bajnaival együtt
ĀEzekben a június eleji napokban ezrek, sőt tízezrek veszik elő, keresik meg Tompos Kátya dalait, versmondásait, nagyszerű színházi alakításait, a vele készült interjúkat
ĀFRICSKA. Lassan belátták a Demokratikus Koalíciónál, hogy oda a választási dobogó második helye, a Tisza Párt beelőzte őket, csak a bronzzal vigasztalódhatnak
ĀNAPI KOMMENTÁR. Érdekes ez a politika! Lényegében egy kivételével nincs ember, aki ne értene egyet azzal, hogy Magyar Péter áruló. És úgy kell vele foglalkozni, mint egy árulóval
ĀFinisbe érkezett az EP-választási kampány. Ezt azon lehet legjobban lemérni, hogy a nyugat-európai médiában megsokasodtak a Magyarország és az „orbáni politika” elleni sajtóközlemények, felszólalások, politikai állásfoglalások
ĀA fesztiválok korát éljük, mondhatjuk hozzászoktunk, hogy szinte minden nap van egy fesztivál valahol – így nálunk is
ĀNAPI KOMMENTÁR. Az egykor MSZP-s képviselő tíz évig koptatta a brüsszeli padokat, mintegy havi hatmillió forintos fizetésért. Nyilván ezért a szép jövedelemért is küzdött Ujhelyi a brüsszeli lehetőség folytatásáért, de nem lett belőle semmi
ĀFRICSKA. Több ezer hajléktalant távolítottak el Párizsból és környékéről az olimpiai játékok előtti „takarítási” művelet részeként
ĀVasárnap meg kellene állítani Karácsony Gergely embereit, ha jót akarunk magunknak
ĀMost, hogy Ukrajnában már a krisnásokat is elviszik katonának, szegények lobognak ott a narancssárga lepedőikben, szóval, ideje talán Európának is végre még komolyabban vennie a háborút
ĀNAPI KOMMENTÁR. Nem gondoltuk volna, hogy a Nolimpia kapcsán Donáth Anna mentette meg Magyarországot
ĀA trianoni békediktátum évfordulója emlékezésre hívja a magyar nemzet minden igaz fiát, határainkon innen és azon túl
ĀFontos megjegyezni, hogy Tajvan már ősidők óta Kína területének szent és elidegeníthetetlen része, és sohasem volt önálló ország
ĀFRICSKA. Beváltotta ígéretét a II. kerület polgármestere, miszerint nem tűri tovább a pofátlanságot, és nem engedi meg többet, hogy Kern András a járdán parkoljon
ĀKÉTPERCES. Ahogy öregszik – gondolta J. Károly még a hatvanon innen, de jobb esetben a lemez második felének a közepén –, úgy romlik meg a hallása
ĀNAPI KOMMENTÁR. A magyar nép a tizedik Békemeneten talán minden eddiginél nagyobb számban nyilvánította ki, hogy békét akar
ĀFRICSKA. Hogy hányan voltak szombaton a Békemeneten, azt nehéz megbecsülni. Mindenesetre sokatmondó, hogy még a Partizán nevű balszócső kiküldött riportere is több százezer résztvevőről tudósított
ĀJószerivel tízen egy kottából daloltak, fújták az előre megírt Gyurcsány-nótát, miszerint a háborús retorika csak figyelemelterelés
ĀMiért dönt a mesterséges intelligencia utasítások nélkül, azaz „saját kútfőből” (?) a Zöldek mellett?
ĀNem tudtunk kimaradni a Mohácshoz és Trianonhoz vezető világháborúkból sem, de ebből okulva képessé kell válnunk arra, hogy egy ezekhez hasonló mélységű harmadik nemzeti tragédia ne következzen be