Forró Péter

Vélemény és vita

Balos félelmek

FRICSKA

Úgy tűnik, nemigen van ínyére a baloldalnak Magyar Péter üstökösként történt megjelenése a honi politikában. Nem elég, hogy március idusán ellopta a show-t a konstruktív ellenzék szerepében tetszelgő pártoktól, de még a baloldal által favorizált sajtóorgánumoknak is nekiugrott mondván, ott propagandisták írnak róla cikkeket. Ráadásul itt van ez a csúnya válási afférja, amelynek végkifejletét óvatosan kivárják a haladók, mert aki titokban hangfelvételeket készít, számukra is azt sugallja, nem egy jellemóriással van dolguk. Persze akadtak azért olyanok, akik nyomban közösséget vállaltak az új üstökössel. Márki-Zay Péter mint fényét veszett hullócsillag rögtön igyekezett felkarolni, akárcsak Nagy Ervin színész is, aki még egy lakógyűlésen is megjelenne, ha az kellően kormánykritikusnak ígérkezik. Pankotai Lili, a szabadszájú aktivista is megérezte a lehetőséget egy kis nyilvánosságra, büszkén jelentette ki: ő és csapata addig őrködik az ügyészség előtt – ahova Magyar egy neves gardedámmal, Bárándy Péter, egykori szocialista igazságügy miniszterrel érkezett – amíg ki nem engedik onnan. Ez már az új messiásnak is sok volt, közölte, talán szeretné ezt az ütközetet Lili nélkül megvívni. De az igazi balcsapottat Hadházy Ákos vitte be napjaink politikai sztárjának, amikor közölte: „Magyar Péter egyike volt azoknak az – általam nem kedvelt – embereknek, akik a rendszertől nulla munkáért horribilis pénzeket bezsebelve nézték némán a demokrácia leépítését.” Felvetődik a kérdés: kitől venne el szavazókat Magyar, ha pártot alapítana. A reakciók azt mutatják, a baloldalon félnek ettől igazán.