J. Károly véletlenül tévedt be az antikváriumba. Elbambult egy kicsit a villamoson, a büfés Eszter körül forogtak a gondolatai. Arra koncentrált, hogy ne forogjanak körülötte, mert az kitart késő estig, esetleg az éjszaka közepéig, ennek pedig kialvatlansággal vegyes szomorúság lesz az eredménye. Tehát a bambulás tulajdonképpen koncentrálás volt, ez azonban kívülről nem látszott. Sokan vannak, akikről nehéz eldönteni, hogy éppen gondolkodnak-e, vagy az ostobaság telepszik az arcukra.
Ha J. Károly véletlenül látta volna magát, mélázónak nevezte volna ezt az állapotát. De nem látta, mert egyrészt eszébe sem jutott, hogy kívülről megfigyelje, ami belül zajlik, másrészt koszos volt a villamos ablaka. Viszont legalább járt, és nem a remízben várta, hogy megtakarítsák. Amikor elkezdtek ritkulni a buszjáratok, Eszter nem számított a tömegre és az időkiesésre sem – késve érkezett a nyitáshoz. A nő akkor állapította meg, hogy a remíz a megtakarítás egy igen sajátos és meglehetősen rafinált módja.
Szóval J. Károly elbambult, s nem is kicsit, mert négy megállóval később szállt le, mint ahol kellett volna. Gondolta, hogy mivel van erre egy kisállat-kereskedés, vesz valamilyen finomságot a teknősének. Karcsinak úgyis névnapja volt, és igaz, hogy lassan két hónapja ennek, de megfeledkezett róla. Őt is csak Eszter szokta köszönteni némi aprósággal, hol januárban, hol novemberben, így teljesen elbizonytalanodott, hogy mikor van a névnapja.
A kisállat-kereskedés időközben elköltözött, a bejáraton a „Kiadó!” tábla függött, s mielőtt J. Károly letargiába esett volna, észrevette az üres üzlet mellett az antikvárium zsúfolt kirakatát. Szeme rátévedt egy borítóra, és a felismerés lángjában elenyészett mélázó tekintete. Ismerős volt a név, nemrég Konfuciusztól idézett bölcs mondásokat Eszter, és a könyvet is kölcsön akarta neki adni. A férfi arra gondolt, legközelebb ő lepi meg a nőt keleti tájékozottságával. Kikérte a kirakatból, s lapozni kezdte.
„Emeld fel az egyeneseket, és távolítsd el a görbéket” – épp itt nyílt ki, az előző tulajdonos megszamárfülezte ezt a részt. A folytatás arról szólt, hogy ha fordítva történik, annak engedetlenség lesz az eredménye. Viszont nem lehetetlen, hogy ha valaki „fölemeli az egyeneseket, és eltávolítja a görbéket, képes lesz elérni, hogy a görbék is kiegyenesítsék magukat.” J. Károly rögtön az aktuális politikai üzenetre gondolt volna, ha nem tolakszik elméjébe a főosztályvezető, akit ő inkább görbének tartott, mint egyenesnek.
Egészen izgalomba jött, nem hitte volna, hogy ilyen mélyen képesek megérinteni az elmés következtetések. Ha a büfés Eszterről fantáziált, gyakran vetett véget az ábrándozásának azzal a lemondással, hogy ehhez a nőhöz neki tökéletesnek kell lennie. A könyvet lapozva jött rá, hogy az egyik tisztességes embernek elég annyi, ha a másik is tisztességes. Elég, ha erényes. De vajon mi teszi tökéletes erényűvé az embert?
Erre csak félig kapott kielégítő választ, egy újabb szamárfüles résznél. „A komolyság, a nagylelkűség, a szavahihetőség, a szorgalom és a jóindulat. Aki komoly, azzal nem bánnak tiszteletlenül; aki nagylelkű, az megnyeri magának a tömegeket; aki szavahihető, abban megbíznak; aki szorgalmas, az érdemeket szerez; aki pedig jóindulatú, az könnyen irányítja az embereket.”
J. Károly a válasz félig kielégítő voltát úgy értette, hogy régen sok helyen ez bizonyára így volt, de most már gyakran nem így van, hanem ellenkezőleg. Elég a felszínt megkapargatni, és rögtön kiderül, hogy a komoly embert nem veszik komolyan, a nagylelkűt pedig kihasználják; a szavahihető szavait igyekeznek kiforgatni, és a szorgalmasra ráfogják, hogy érdekből cselekszik; a jóindulatú segítő kezébe meg belecsempésznek egy szépen csomagolt mocskot.
A szerző irodalomtörténész