Olvastam a Magyar Hírlapban a Vita a demográfiáról szóló írásokat, a hónapok óta tartó, a társadalom majdnem minden területét képviselők hozzászólásait. Ki-ki a maga és a társadalomban ellátott szerepe, szolgálata szemszögéből írta le gondolatait, javaslatait hazánk egyre reménytelenebb népességfogyásával kapcsolatban.
Én egy sokgyermekes pedagógus család ötödik gyermekeként, szintén pedagógusként, majd köztisztviselőként, az emberek szolgálatában eltöltött hatvan év tapasztalataival írom le gondolataimat, azzal a reménnyel, hogy a jelenlegi tragikusnak látszó folyamat megállítható vagy legalább is lassítható.
Szerintem, egyetértve Kiss Antal teológus gondolataival, az anyaság tiszteletére alapozottan az édesanyát nem lehet „termelőegységként” kezelni. Nem lehet az a törekvése az állampolgárok bizalmából létező államnak, hogy a nők foglalkoztatását 85 százalékra kell emelni akkor, amikor egyébként a népességfogyás további csökkenésének megállítását tűzi ki célként. Sokan a hivatásos anyaság bevezetésében látnák a megoldás kulcsát, amit én magam is többször hangoztattam. Természetesen Bán Károly újságíró azon gondolatával is egyet lehet érteni, hogy „az egyke gyermek is a nemzet kincse”. Lehetne még tovább elemezgetni a demográfiával kapcsolatos jobbnál jobb véleményeket. A legplasztikusabb és nem csak egyediként jelen lévő összetett problémát bemutató Nádasi Katalin nyugalmazott stúdióvezető, író könnyekig megható Válaszúton című írása.
Úgy gondolom, hogy a sokak által megfogalmazott javaslatok, a különböző statisztikai adatok, az eddigi e témát érintő intézkedések és azok eredményeit értékelő elemzések jó alapot adhatnak egy komplex összegzéshez. A szakmai és kormányzati szervezetek által megtárgyalt és jóváhagyott előterjesztést a soros elnökséget ellátó kormányfő az Európai Unió 26 tagállamának véleményezésre megküldhetné, az egyeztetéseket követően az Európai Bizottság, illetve Parlament elé terjeszthetné.
A tíz évvel ezelőtt kidolgozott és jóváhagyott romastratégiához hasonlóan kellene eljárni a népességfogyással kapcsolatos stratégia esetében is. A 26 uniós tagállamnak véleményezésre megküldendő előterjesztésben az alábbi gondolatokat lehetne megfogalmazni, figyelembe véve a Magyar Hírlapban megjelent hozzászólásokat és javaslatokat:
– A nemzetek és nemzetiségek megmaradását érintően e témában teljes szemléletváltásra van szükség. Kiemelt prioritással és össztársadalmi összefogással lehet csak elérni a népesség növekedését a jövőben.
– A nemzetek és nemzetiségek közti megbékélés megteremtésével akár példát is mutathatna Magyarország a határon túli magyarság kettős identitásának szabadon való megélése érdekében.
– A közoktatási intézményeket fenntartókkal (állam, önkormányzatok, nemzetiségi önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek) közösen kidolgozandó, e témát érintő nevelési programok megvalósításával elősegíteni a családi élet értékének megbecsülését.
– A több százezer üres ház és lakás fiatal házasok számára való térítésmentes biztosításával az állam az önkormányzatokkal közösen segíthetné a fészekrakást és a gyermekvállalást, a helyben maradással pedig nagyban elősegítené az érintett települések megmaradását.
– A jelenlegi gyermeket vállalókat érintő kedvezményeket nem csak a többgyermekes családokra, hanem az egyedülálló szülőkre, az egy gyermeket nevelőkre is ki kell terjeszteni bizonyos kritériumok figyelembevételével (például: iskolázottsági szint megjelöléssel).
– Az a több százezer fiatal pár, akik boldogulásukat, megélhetőségük biztonságát a nyugati világ lehetőségeiben látták, több tízezer gyermek születését is jelentette és jelentheti a jövőben is. Egy konszolidált szülőhazának mindent meg kellene tennie, hogy az ott született gyermekek és szüleik itthon is megtalálják boldogulásuk biztonságos feltételeit.
– Az egyházaknak, felekezeteknek és vallási közösségeknek jelentős szerepük van és lehet a szemléletváltásban, az ifjúság nevelésében, a párválasztás, a házaspárok és családok összetartozásában, a települések szellemiségének megmaradásában.
E témában a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közel öt éve megjelent Megújulás a Szeretetben című körlevelében így foglalt állást: „Az első életévében az állandó anyai jelenlét biztosítja a legjobban a csecsemő idegrendszerének, érzelmi életének teljes körű, zavartalan fejlődését. Az egyház és a társadalom különleges összefogására van szükség ahhoz, hogy a gyermek számára a szükséges gondoskodást megkapja. Meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy lehetőség nyíljon az édesanya otthon maradására és a személyes törődés kereteinek, a nagycsaládos életpályamodell kiteljesítésének.” A Szent II. János Pál pápa 1981-es apostoli buzdításában a következőket írta: „Ahogy szükséges annak elismerése, hogy a férfiaknak és a nőknek egyenlő joguk van a közhivatalok viseléséhez, úgy a társadalmat oly módon kell megszervezni, hogy a feleségek és anyák ne kényszerüljenek családon kívüli munkára, és a családok méltó módon élhessenek és gyarapodhassanak akkor is, ha az anyák minden idejüket a saját családjukkal kapcsolatos tevékenységgel töltik el. Le kell győzni azt a felfogást, mely szerint nagyobb megbecsülés illeti meg a nőket a házon kívüli, mint az otthon végzett munkájuk miatt.”
A Római Katolikus Egyházon kívül a többi egyházak, felekezetek, vallási közösségek is egyetértenek a nők édesanyai, gyermeknevelői, háziasszonyi, idősgondozói stb. szerepének nagyobb megbecsülését jelentő komplex javaslatok kidolgozásával, mely a népesség növelését is elősegítené.
Az eddig megjelölt javaslatok megvalósításához jelentős anyagi erőforrás biztosítása szükséges (például: a hivatásos anya státusz, a nyugdíjba beszámítva, fecskeházak biztosítása, gyermekintézmények fejlesztése, stb). Mivel az egyes érintett államok nem biztos, hogy tudnák hosszú távon ezek költségeit vállalni, ezért az Európai Unió költségvetésében kellene a jelenlegi helyzet figyelembevételével e célra külön alapot létrehozni. Megfelelő kritériumok közös kidolgozásával és pályázhatóság meghatározásával (például: önrész százalékos arány kialakítása, egyszeri vagy többéves támogatás biztosítása).
Mindazoknak köszönet jár, akik a népességfogyás megállítása, illetve növekedése érdekében írták le gondolataikat, a hazánk iránti szeretet által vezérelve és a pozitív változás reményében. Most már nem rajtuk múlik, hogy a bizalmuk által megválasztottak a reménytelenséget reményre változtatva hozzák meg felelős döntésüket.
Abban bízom én is, hogy a magyarság megmaradását, gyarapodását minden felelős szakmai és politikai szerv első számú feladatának tekinti. Ehhez kívánok kitartást és jó együttműködést.
A szerző tanár, nyugalmazott egyházügyi címzetes államtitkár