Tanít-e a történelem?
ĀOktatási szempontból tanít. Évszámokat jegyzünk meg, harcokat, veszedelmeket átélő emberek elbeszéléseit hallgatjuk, vagy olvasunk róluk, ám hogy tanulunk-e belőlük, arra nemigen tudok felelni

ĀOktatási szempontból tanít. Évszámokat jegyzünk meg, harcokat, veszedelmeket átélő emberek elbeszéléseit hallgatjuk, vagy olvasunk róluk, ám hogy tanulunk-e belőlük, arra nemigen tudok felelni
ĀFővárosunk a lakhatás, a munkába járás, a hétköznapi közlekedés tekintetében a padlón van, már régóta. Ellehetetlenült a közlekedés, roller, kerékpár, ostoba felfestések, parkolók hiánya tarkítja mindennapjainkat
ĀA tervek, célok a színfalak mögött készülnek, íródnak, beleszólásunk nincs, azt pedig naponta érzékeljük, hogy a kereszténységért s persze Európáért folytatott harcunk egyre reménytelenebb
ĀVannak emberek, akiktől bizonyos politikai tisztséget viselő funkcionáriusok még akkor is tartanak, ha az illető már régen a másvilágra költözött
ĀHogy elérkeztünk a világméretű káoszba, azt a realitásokat érzékelő emberek számára nem kell sem bizonyítani, sem pedig magyarázni
ĀSegít bizony, már ha az embert olyan vasból gyúrták, hogy fontosnak tartja megőrizni s nem elfelejteni a múltbéli eseményeket
ĀAjánlom nekik a világhálón minap megjelent cikket, melyben Victoria Nuland azt közölte a világ népével, hogy „Putyin országa nem az az Oroszország, amelyet mi akartunk”
ĀHa valaki ez idő tájt elgondolkodik létünk jelen állapotáról a világban, Európában, bizony vak, ha nem látja, hogy az egyensúlyt megbontották
ĀOlvashattuk, hogy biztonságpolitikai konferencia zajlott nemrégiben Münchenben. A tény viccnek is rossz, mert aligha merné tagadni bárki, hogy sem Európában, sem pedig a világ egyéb részein sincs biztonság
ĀAmi mostanság folyik a közéletben, az a fajta igyekezet, hogy pellengérre állítsanak mindenkit, aki akár a legkisebb hibát is elköveti, avagy el meri mondani ellenvéleményét, még ha téved is, beteg társadalomra vall
ĀMég csak a megoldás sem körvonalazódik arra nézve, hogy miképp lehetne elejét venni Európa elözönlésének
ĀÁt kell látnunk, hogy mi történt és történik velünk. Ehhez pedig meg kell szüntetni a titkolózást. A rágalmazást meg büntetni kell
ĀPontosan öt éve írtam életemben először családról. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Pó folyón is. Csak egy nem változott. Továbbra is értetlenül állunk az előtt, ami Európában és az egész megbolondult világban történik
ĀHogy erkölcsileg mélyponton van a világ, aligha lehet tagadni. Elég csak egy-egy sajtóterméket, napilapot kézbe venni, ömlik ránk a szellemi mocsok, a kifordult világ számos ténye
ĀMióta létezik ember, vélhetően azóta nem akarja elfelejteni a múltat, amit átélt, benne az örömöt és a bánatot is
ĀJó ideje már úgy tűnik, Európa tönkretevőit cseppet sem érdekli, hogy mi, akik ezen a kontinensen élünk, mit akarunk
ĀHárom, címbe foglalt szó, fogalom, melyeknek újkori történelmünkben nagy szerep jutott. (S jut ma is.)
ĀMár jó néhány évtizede a monstrumok korában élünk, bizonyos országok és bizonyos szervezetek, pontosabban monstrum országok és monstrum szervezetek rabságában
ĀA híreket hallgató emberek naponta csalatkozhatnak az Európai Unió cseppet sem szövetségesi magatartásában
ĀSzomorúan kell megállapítanunk, hogy megteremtődött a káosz, a folytonos káosz a világban, amellyel immár együtt kell élnünk, mert eltűnt a rend
ĀÚj esztendő, boldog idő. Sőt, új esztendő, vígságszerző! Így szólnak a régi népdalok, versikék, aztán hogy boldog és víg lesz-e az újév, az már a jövő titka
ĀBizony nehéz lenne azt állítani, hogy békés, nyugodt napokat, hónapokat élünk a Föld nevű bolygón, ahol ez idő tájt még a természet is forrong
ĀTöbb mint húszesztendőnyi távlatból s a sokéves tapasztalatunkból bátran levonhatjuk azt a következtetést, hogy mi nem ezt az Európát akartuk
ĀAzt hittem, vége lesz már végre a különböző „világtragédiákon” való kesergésnek, de nem lett vége
ĀKrisztus születésének ünnepére készülődik a világ keresztény embere, de nincs béke az olajfák alatt. Meg más fák alatt sincsen
ĀSokan kifejezték abbeli óhajukat, miszerint életünk számos eseményét, feladatát, történését illetően bizony nagy szükség lenne folyamatos párbeszédre
ĀBár ünnepre készülődünk, a fekete felhők ott tornyosulnak a fejünk felett, két, világháborúvá is terebélyesedhető konfliktus réme fenyeget bennünket
ĀBizony, mostanság rengetegszer üzen, vagy inkább üzenget nekünk, mégpedig helytartója által, akit Pressmannek hívnak
