ĀPontosan öt éve írtam életemben először családról. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Pó folyón is. Csak egy nem változott. Továbbra is értetlenül állunk az előtt, ami Európában és az egész megbolondult világban történik
ĀHogy erkölcsileg mélyponton van a világ, aligha lehet tagadni. Elég csak egy-egy sajtóterméket, napilapot kézbe venni, ömlik ránk a szellemi mocsok, a kifordult világ számos ténye
ĀMióta létezik ember, vélhetően azóta nem akarja elfelejteni a múltat, amit átélt, benne az örömöt és a bánatot is
ĀJó ideje már úgy tűnik, Európa tönkretevőit cseppet sem érdekli, hogy mi, akik ezen a kontinensen élünk, mit akarunk
ĀHárom, címbe foglalt szó, fogalom, melyeknek újkori történelmünkben nagy szerep jutott. (S jut ma is.)
ĀMár jó néhány évtizede a monstrumok korában élünk, bizonyos országok és bizonyos szervezetek, pontosabban monstrum országok és monstrum szervezetek rabságában
ĀA híreket hallgató emberek naponta csalatkozhatnak az Európai Unió cseppet sem szövetségesi magatartásában
ĀSzomorúan kell megállapítanunk, hogy megteremtődött a káosz, a folytonos káosz a világban, amellyel immár együtt kell élnünk, mert eltűnt a rend
ĀÚj esztendő, boldog idő. Sőt, új esztendő, vígságszerző! Így szólnak a régi népdalok, versikék, aztán hogy boldog és víg lesz-e az újév, az már a jövő titka
ĀBizony nehéz lenne azt állítani, hogy békés, nyugodt napokat, hónapokat élünk a Föld nevű bolygón, ahol ez idő tájt még a természet is forrong
ĀTöbb mint húszesztendőnyi távlatból s a sokéves tapasztalatunkból bátran levonhatjuk azt a következtetést, hogy mi nem ezt az Európát akartuk
ĀAzt hittem, vége lesz már végre a különböző „világtragédiákon” való kesergésnek, de nem lett vége
ĀKrisztus születésének ünnepére készülődik a világ keresztény embere, de nincs béke az olajfák alatt. Meg más fák alatt sincsen
ĀSokan kifejezték abbeli óhajukat, miszerint életünk számos eseményét, feladatát, történését illetően bizony nagy szükség lenne folyamatos párbeszédre
ĀBár ünnepre készülődünk, a fekete felhők ott tornyosulnak a fejünk felett, két, világháborúvá is terebélyesedhető konfliktus réme fenyeget bennünket
ĀBizony, mostanság rengetegszer üzen, vagy inkább üzenget nekünk, mégpedig helytartója által, akit Pressmannek hívnak
ĀNem volt elszámoltatás, így lettünk következmények nélküli ország, s vagyunk ma is
ĀIlyenkor, advent idején mindig várakozunk. Várakozunk arra, hogy hódolhassunk évszázados szokásainknak, hogy végül a szerteszóródott családok is újból találkozzanak
ĀIgen, a régi-régi slágert idézem, ami tényleg nagyon régi, ám Zerkovitz Béla szerzeménye ma is szíven üti az embert. A dal s a szöveg, tudjuk, a maga idejében nagy sikert aratott
ĀKétség nélkül mondhatjuk, hogy szerelmünk, Európa a szakadék szélén tántorog. Felelős nincs, nem vállalja, aki odatolta
ĀAkár észrevette bárki is, akár nem, évek óta jellemzi a világot a szándékos hisztériakeltés. Talán azzal kezdődött, amikor megismerhettük a katasztrófaturizmus fogalmát
ĀIgen, valamikor az 1990. esztendő táján kezdődött. Mert hagytuk. Hagytunk mindent nagy naivságunkban
ĀEmlékezünk-e azokra, akik nem is oly rég előrevetítették, mondhatjuk, megjósolták mindazt, ami reánk vár a történelem egyre zavarosabb képet mutató színpadán?
ĀAz utóbbi időben megszaporodtak azok az írások, melyek arról szólnak, hogy Amerika zsebre teszi Európát
ĀEz a proxyháború Európában zajlik, a normális lakosság és a bevándorlók, no meg az ő befogadásukat aljas módon intézgető és pénzelő kormányok között
ĀAz ország a világ egyik legelzártabb állama. Ami azt jelenti, szigorúan ellenőriznek minden beutazót. Nem gazdagok, de van mit enniük
ĀHa sorra vesszük Európa országait, avagy a Közel-Keletet is, vitathatatlan, hogy az élet itthon, magyar földön összehasonlíthatatlanul normálisabb, mint azokon a beteg, legyengült helyeken
ĀMostanában szinte minden nap kapok egy ajánlatot valamelyik antikváriumtól, böngésszek a készletükben
