Vesszőparipám
ĀNyilván fiatal korunkban sokan átestünk már egy ilyen perióduson, s azt is tudjuk, megtanultuk, hogy az élet a legnagyobb tanítómester
ĀNyilván fiatal korunkban sokan átestünk már egy ilyen perióduson, s azt is tudjuk, megtanultuk, hogy az élet a legnagyobb tanítómester
ĀHa jól imádkozunk, talán egyszer csak megváltozik Európában is a fő fenekedők véleménye
ĀA múltunkat, neveltetésünket, családjaink erkölcsi normáit óhajtják semmivé tenni a világot szándékosan felforgatni akaró senkiháziak
ĀAz atomháború és a ballisztikus rakéták korszakában az országhatárok meghúzása mindössze térképészeti tevékenység
ĀEgyre kevesebben törődnek azzal, hogy az áhított demokrácia működik-e még egyáltalán valahol
ĀÜnnepelni kellene a határainkat immár fegyverrel is fenyegető, Európába igyekvő, ki tudja, milyen szándékkal érkező illegális „bevándorlókat” – sokak szerint katonákat?
ĀLegutóbbi rövid írásom, elmélkedésem, mely vasárnap Kérdések – válaszok nélkül címmel jelent meg, meglepően sok reakciót váltott ki az olvasókból
ĀJócskán több, mint három évtizede élünk úgy, hogy alapvető kérdéseinkre nem kaptunk, s azóta sem kapunk választ
ĀJelentem, van. Mindig van, így most is. Pár hónapja már a háború, bocsánat, a háborúk befejezésének reményében élünk, de a harcok, főképp a folytatásukra irányuló fenekedések csak nem akarnak szűnni
ĀNem emlékszem már arra, hogy ki vezette be ezt az ezúttal címnek használt kifejezést, mindenesetre a világ s benne sok-sok ország mai állapotára vitathatatlanul illik az elnevezés
ĀÁrulóból is van nekünk jó néhány, valahogy ezt mérte ránk a sors, persze azt senki sem mondta, hogy ennek örülnünk kell. Nem is örülünk
ĀKi gondolta volna, hogy eljön az az idő amikor a művelt s önmagára oly büszke, ám egyre inkább elviselhetetlen európai vezetői gárda Idi Amint játszik. Magyarán korlátozza a szólásszabadságot, s bünteti a bátrakat és őszintéket
ĀTavasz van, rügyfakadás, s már az is múlóban. S mit tesz a nem létező véletlen, éppen – bizonyos családi okok miatt – az évforduló-naptáromat böngésztem. S kicsit megdobbant a szívem
ĀNehezen állom meg, hogy ne rójam fel a szerintem rosszat, még ha Pál apostol mondja is, miként azt is nehéz megemésztenem, hogy a szeretet nem gerjed haragra, s a szeretetben nincsen félelem
ĀNem tudom, hogy más országokban léteznek-e viccpártok? Azt tudom csak, hogy egy ideje már egy magyar pártot is e jelzővel illetnek
ĀValami nagyon szépet, valami biztatót, a húsvéthoz, a feltámadás ünnepéhez, a csodához illőt kellene most írnom, de elakadok
ĀMostanság meglehetősen sok sorsfordító esemény van az életünkben, amelyekkel kapcsolatban olykor döntéskényszerbe is kerülünk, avagy inkább kerülhetünk
ĀHazaárulóinkhoz és történelmünket folyton meghamisítani igyekvő, nemzetünket szellemi-anyagi szempontból is szünet nélkül támadó társaikhoz cseppet sem ragaszkodunk
ĀÉs csináltak. Hogy kik? Azok például, akik szakmányban gyűlölik a jelenlegi kormányunkat, vélhetően azért, mert nem az ő kedvenceik nyertek választásokat. Ilyen egyszerű ez
ĀBonyolult a kábítószer problematikája, amellyel láthatóan nem boldogul a világ. Olvasom, hogy az ember a történelme során szinte mindig használt valamilyen tudatmódosító anyagot, amelyet a természetben talált
ĀMostanában egyre gyakrabban olvashatjuk az újságírókollégák sajnos reális megállapításait, miszerint Brüsszel kettős mércén alapuló és célzottan magyarellenes boszorkányüldözést folytat
ĀEszük ágában sincs a fékevesztett demokráciájuk ellenére sem megmagyarázni a „népnek”, mire is volna jó egy háború, inkább üzengetnek
ĀNem ma kezdődött ez a lopakodó népirtás Európa népei ellen, napra pontosan talán akkor, amikor Angela Merkel úgy gondolta: „megcsináljuk”