Helyesírás, ó!
ĀKitűnő könyvet írt 88 címmel Szinetár Miklós gondolatainak, ötleteinek, tapasztalatainak, következtetéseinek füzéréről. Csakhogy… De ez már nem az ő hibája
ĀKitűnő könyvet írt 88 címmel Szinetár Miklós gondolatainak, ötleteinek, tapasztalatainak, következtetéseinek füzéréről. Csakhogy… De ez már nem az ő hibája
ĀMivel május elseje a nyakukon volt, ráálltak, hogy a pártállami idők egykori felvonulási jelszavaiból mérettessenek meg
ĀRánézek a naptárra, és látom, hogy György napja van, amiről nekem a mindent tudó, az ezerarcú, a megfejthetetlen Shakespeare jut az eszembe
ĀNagy esély van arra – állt a hírekben –, hogy a székesfehérvári Szűz Mária-bazilika alatt lévő emlékhelyről napvilágra kerülhetnek Mátyás király földi maradványai, amelyek egy nemzeti kegy- és zarándokhely megépítését vetíthetik előre
ĀA vízhordónak két nagy cserépedénye volt, amelyek botjának két végén lógtak
Ā„A kiegyezésről szintén sok vita van. Máig fennáll az az értelmezés, hogy a kiegyezéstől egyenes út vezetett Trianonig”
ĀSzületésének kétszázharmincadik évfordulóját ünnepeljük ebben az évben, s én mégis Széchenyi István halálára emlékezem, mert húsvétkor vetett véget az életének
ĀSzűk körű baráti társaságban idéztük fel Richard Nash Az esőcsináló című komédiáját, amelynek főszerepét 1959-ben a Magyar Néphadsereg Színházában az isteni Bulla Elma játszotta, partnere pedig Páger Antal volt
ĀMi jellemzi a jó sportriportert? Jó hangorgánum, jó megfigyelőkészség, tárgyilagosság, naprakészség, beszédkészség, a nyelv ismerte és helyes használata, egyszóval a talpraesettség, amely összetett fogalom
Ā„...felkereste elesett honvéd bajtársai sírját, valamennyitől elbúcsúzott, és még 1863-ban a Tabáni temetőben főbe lőtte magát”
Ā„Amikor a művész úgy dönt, hogy erre a pályára lép, elkezd rendszeresen alkotni, akkor a műtermével önmaga celláját hozza létre”
ĀOrvos barátom azt mondja: egy meg egy az három. Értetlenül nézek rá. Megmagyarázza: Ha ő külön dolgozik, az egy, ha a másik is külön dolgozik, az is egy. Ellenben ha ők ketten együtt dolgoznak, az három
Ā„Megnyerő, eredeti, utánozhatatlan egyéniség, jó szemű fényképész, gondolatokkal a tarsolyában és a humor áldásával”
ĀTisztelettel jelentem az olvasónak, hogy egy szó, egy ige teljhatalmat kapott a magyar nyelvben. Ma ugyanis ha valaki közszereplő, és elbocsátják valahonnan, a „kirúgták” szóval illetik
ĀA kérdés az volt, kiknek a neve kerüljön fel a pilonokra, akiket más temetőkben földeltek el, kiket helyezzenek el a sírsétányon, s kik nem kerülhetnek a kultuszhelyre
ĀMegfigyelték? Ahogy terjed az erőszak a világban, úgy nő a fenyegetések száma is, amikor a halált kívánják embertársaiknak némelyek. „Életveszélyesen megfenyegette…” „Halálos fenyegetést kapott…” – halljuk egyre gyakrabban a hírekben
Ā„Ez a fáradt, testben, lélekben kimerült, révetegen maga elé néző ember egyáltalán nem bizonyult alkalmasnak a történelmi szerepre...”
ĀA bolsevik felfogás nem ismerte el az államhatalmi ágak megosztását, így a független bírói hatalmat sem
Ā„Etikai szempontból méltók egymáshoz. Ez esetben az Úristen az egyik fenevaddal eteti a másik fenevadat”