A csillag fölöttünk
ĀEgy csillag ragyog itt a fejünk fölött, magányos ugyan, de fénye nem csak hogy el nem halványuló, de az idők végezetéig ragyogó
ĀEgy csillag ragyog itt a fejünk fölött, magányos ugyan, de fénye nem csak hogy el nem halványuló, de az idők végezetéig ragyogó
ĀOktóber végi, novemberi rendezvényeket mondanak le remegő aggodalommal a hangjukban cidriző vidéki hölgyek szerte az országban, „ki tudja, mi lesz”, „nem kockáztathatunk”, „nem vállalhatjuk” és hasonló magyarázatok kíséretében
ĀEgy nagykövet és a New York Times munkatársa között legföljebb annyi a különbség, hogy az előbbi három-négyszer szebben vigyorogva végzi ugyanazt, mint a másik
ĀHa réges-régi barátságról, testvériségről, irántunk tanúsított segítőkészségről, önzetlen jóindulatról, rokonszenvről beszélünk: nemcsak lengyelek vannak a világon
ĀEgy kedves asszony halála csupán, sajna, mindössze jelképesen és drasztikusan felnagyította-jelezte azt, ami már elkezdődött igen régóta, és oly hosszú ideje – most ne minősítsük, milyen – folyamatként tart
ĀFiatalok, ambiciózusok, sok (egyre több) köztük a magyarul nem vagy alig beszélő, színes bőrű idegen. (Még ők a legilledelmesebbek és legszerényebbek.)
ĀÚgy lehetett érezni, igazából ő beszél, ő szólal meg utódja, Borisz Jelcin szavaival 1992 novemberében a mi gyönyörű Duna-parti Parlamentünkben, amikor ünnepélyesen megkövették a magyarságot
ĀMinden jel szerint közeleg az igazság pillanata, az országban forr a levegő, Szczecinben is már vagy száz üzem szüntette be a munkát. Gdanskban pedig egyenesen pattanásig feszültek az idegek
ĀDél-alföldi pápistának különös, sajátságosan megindító a szatmárnémeti, nevezetes láncos templom látványa, környezetével együtt különösen
ĀMagabiztosabbak, hangosabbak, önteltebbek-erőszakosabbak, mint valaha. Nyilván jó mestereik-mintáik vannak, pár éve még csak Fletó, azután újabban a többiek is
ĀA jó öreg antiszemita kártya, légyen bármennyire cinkelt és hamis (és akármennyit is emlegetett): garantáltan beválni látszik. Hiába hirdetett látványosan nulla toleranciát az antiszemitizmussal szemben az Orbán-kormány hosszú évekkel ezelőtt
ĀNemcsak egy bűnbak kell mindig, de egy fő-fő, egy „nagy ember” bűnbak mindenképpen, sőt leginkább. Abba belerúgni a legédesebb, azt gyalázni, bábujával minden szadisztikust és gusztustalant elkövetni különleges, páratlan élvezet
ĀSzóba állni sem könnyű. Szabófalván egy egész álmos, napsütéses vasárnap délutánt töltünk el a faluban össze-vissza csavarogva
ĀMost a vármegye meg az ispán miatt már megint kísért a múlt. Nem, nem úgy és nem az, amire libernyákék gondolnak és gondolnának
ĀHuszonévesekkel – gyerekeim barátaival – beszélgettem-vitatkozgattam hosszasan a minap: alig pár nappal voltunk a máris legendás (történelminek ugyan nem, legföljebb csak sporttörténelminek nevezném) angol-magyar meccs után
ĀA csokoládé az országközhelyek sorában éppúgy Svájchoz tartozik, mint Olaszországhoz a makaróni vagy Oroszországhoz a vodka
ĀIgen, itt vagyunk Vízakna s Déva közt, de itt, különösen itt tényleg minden talpalatnyi földet vér öntözött 173 évvel ezelőtt
ĀNem a vízállásjelentés jutott eszembe („a Tisza Tiszabecsig árad, lejjebb apad, Tokajnál… Szolnoknál… Szegednél…” stb.), mikor megpillantottam újra a folyót
ĀNálunk a valamire való alkotómunka mindig közösségi indíttatású, a nemzet, a magyarság érdekeiért, gyötrelmei ellen, ilyen-amolyan ügyeiért síkra szálló, ezekkel összefüggésben alkalmazott művészi tevékenység volt
ĀIdestova három éve indult a Magyar Napló kiadónál a Rejtőzködő Európa című sorozat
ĀÚgynevezett önkiszolgáló pénztár az egyik nagy-nagy, unásig ismert multicég szupermarketjében
ĀVan Csoóri Sándornak egy szép vágyakozó-szerelmes verse, 1983-ban megjelent verseskötetének címadója: Várakozás a tavaszban
Ā„Víz le nem mossa, tűz le nem perzseli. Az rajtok marad az idők végezetéig.” Fentieket a kiváló erdélyi költő, Reményik Sándor írta jó száz évvel ezelőtt, már a trianoni taglóütés után, a Pásztortűz 1921. szeptember elsejei számában
ĀHa a Himnuszt halljuk, fedetlen fővel kell vigyázzban állni, imigyen tisztelegve ezerszáz esztendőnek, a nemzetnek és hősies históriájának
ĀZuhognak a hírek, zajlik az élet így tavaszelőn, dúl a háború a szomszédban, covidvég, nincs tovább maszk (el sem hiszem…) – és közben egymás után, szinte észrevétlenül, érkeznek másféle hírek is
ĀValaha létezett ez a szóösszetétel: tánc- és illemtan. Ma már nem nagyon ismerik. Sőt, úgy lehet: egyáltalán nem
ĀValaha, kedves palóc barátomnál járva édesanyja e szavakkal mosta meg buzgón feleselő fiacskája fejét: „Olyán vágy té, Jóská fiám, mint az Ipoly. Olyán záváros”