
Negyvenévesen is a világ legjobban kereső sportolója Cristiano Ronaldo
ĀLionel Messi a harmadik helyről az ötödikre csúszott vissza

ĀLionel Messi a harmadik helyről az ötödikre csúszott vissza

ĀArne Slot vezetőedző szerint

ĀIdén Kolozsváron csapnak össze a bajnokok

ĀA felcsúti együttes sikerével pontszámban beérte és több győzelmével megelőzte a forduló előtt élen álló Ferencvárost

ĀA nyírségi együttes üldözői közül a Debrecen és a Fehérvár az utolsó körben egymással játszik

ĀA második helyen ismét Lando Norris végzett

ĀA program elindítását 2025 júniusára tervezik

ĀFeldhoffer Bálint megszerezte a fehér trikót a Tour de Honfrie hegyi szakaszán

ĀA második helyen a brit Lando Norris ért célba
ĀKovács Kokó István pozitívan látja a magyar boksz jövőjét
ĀEz a pereskedés is igazolja: a szó elszáll, az írás megmarad
ĀIzland, Olaszország és Lengyelország a magyarok ellenfele az F csoportban
ĀA bukás miatt három csapattársát is elvesztő holland újra nyerni tudott
ĀA Villarreal barcelonai fellépése inkább a vendégcsapat számára fontos
ĀInfantino késett, az UEFA képviselői idő előtt elhagyták a kongresszust
ĀLegfeljebb négy főt szállíthatnak majd
ĀNéhány versenyzőt kórházba kell szállítani
ĀSorozatban hatodszor jutna ki a csapat az Eb-re
ĀHiába vezetett a 68. percig a Real Mallorca
ĀA fővárosi és a felcsúti csapatot három pont választja el egymástól
ĀKözben a Fradi vezetőedzője, Robbie Keane arról beszélt, mindig nagyon fájó érzés tizenegyesekkel kikapni