Az embergyűjtő

Igen, ilyen hivatás is van. Az én emberem is ilyen, s bizony hosszú évek óta makacsul gyűjti az embereket, persze nem mindegy, hogy milyen embereket. Olyanokat, akik nagyon sokat tettek e hazáért, avagy egy-egy településért, netán a művészetben, a tudományban, avagy a közéletben alkottak nagyokat, csak éppen – néhány kivételtől eltekintve – valahogy a hivatalosságok nem támogatták őket úgy, ahogy megérdemelték volna, s nem lett belőlük „celeb”, így aztán a nyilvánosság híján elég sokan „kimaradtak” az emlékezetünkből, pedig nagyszerű alkotásaik voltak. Az én emberem többnyire olyan kortársainkat, vagy éppen rég elfelejtett nagyszerű embereket mutat be rendre és már jónéhány éve kitartóan azoknak, akiket érdekelnek a kevésbé reflektorfényben élő, ám hatalmas teljesítményt maguknak tudható hőseink, akiket a szélesebb „nyilvánosság” valahogy elkerült. Persze azt azért hozzáteszem, hogy még olyan emberekről, hatalmas tehetségekről is készített filmeket, akik már rég nem élnek, de művészetük, életük sok-sok élményt és lelki segítséget adott nekünk, s ők már felejthetetlenek.

Játsszunk egy kicsit! Az én embergyűjtő emberemnek felsorolom a filmjeit, bocsánat, sorolnám, de oly sok van, hogy egy ilyen cikk terjedelmét nem viselné el. Így csak egy párat sorolok! Íme: Háború a nemzet ellen, A magyar nemzet lelkiállapota, A hatalom cinizmusa I-II., Papp Lajos professzor, Tisztítótűz tetején állunk – Tóth Ilona, Portréfilm Mészöly Miklósról, Kass János üzenete, Háború a nemzet ellen, József Attila: Istenem, Úton a halállal I-II., Portré Polcz Alaine-ről, de most legyen elég ennyi, hiszen sorolhatnám még sokáig, de oly nagy a választék, hogy nem teszem. Inkább újból és újból kijelentem, hihetetlenül gazdag az az életmű, amit eddig ő „teremtett”, amit ez a Magyar Örökség-díjas filmrendező, az „én emberem” megvalósított. Ez idő tájt éppen a gyönyörűséges Uránia Filmszínházban mutatja be nekünk Varga Csabát, legújabb alkotásának „hősét”, aki sajnos már nincs köztünk, de tudjuk róla, már aki tudja, hogy polihisztor volt, hiszen animációsfilm-rendező, íráskutató, nyelvkutató, író és tanár minőségében is tisztelhetjük őt. Tehát emlékére készült a film. Varga e napokban lett volna 80 éves, de már 10 esztendeje nincs köztünk. Nos, ezért is kell emlékeznünk rá, s az emlékezést segíti, hogy Jelenczki István rendező, operatőr, forgatókönyvíró, azaz az én emberem nem engedi, s immár bármily harc esetén sem engedi, hogy nagyjainkra ne emlékezzünk.

Jelenczki nem bulvárhős, pedig kulturális küzdelmeiről meglehetősen hosszan lehetne beszélni. Én például az életem egyik igen fontos interjúját köszönhetem neki, mert ez akkortájt történt, amikor ő éppen József Attila életművével foglalkozott, még 2009-ben. Mindketten József Attila rajongójaként, persze megkérdeztem tőle, miképpen foglalná össze a költő iránti rajongását, tiszteletét. Sajnos csak röviden tudom leírni a válaszát, mely így szólt: „József Attila meggyőződésem szerint a magyar szellemi és irodalmi élet olyan zsenije, aki előrelátott dolgokat. Előrelátott, hisz az, aki a relativitás-elméletet olyan pontosan meg tudja fogalmazni – „A semmi ágán ül szívem” sorra gondolok -, olyan talentumot kapott az Istentől, a Sorstól, a Teremtőtől, amely azt gondolom, mindvégig érvényes lesz, amíg magyarul tudunk beszélni. Nagyon érdekes a vers keletkezéstörténete is. A Hazám a Szép Szó folyóirat felkérésére született, a társszerkesztő Fejtő Ferenc felkérésére. 1937-et írtunk, éppen akkor volt az ünnepi könyvhét, amire egy tematikus számmal rukkolt ki. Annak az volt a címe, hogy „Most mi a magyar?”. Ebben volt József Attila Hazám című verse is. Ami üzenet a mindenkori, magyarul beszélő emberek számára. Élettársa, Vágó Márta erre úgy emlékezett, hogy Attila kijelentette, ő már nem sokáig él, tehát ez a vers üzenet a magyarság számára. „Adj magyarságot a magyarnak, hogy mi ne legyünk német gyarmat.” A németet be lehet helyettesíteni valami egészen mással is. A zsenik, az igazi talentumok lényege az, hogy egyszerre időszerűek és időtlenek, tehát mindig aktuálisak lesznek.”

Nos, csak egy kis részletét idéztem Jelenczki Istvánnal készített interjúmból, 2009-ből. A főhős, az „embergyűjtő” sorsa azóta sem változott. Rengeteg munkával és sok anyagi és szellemi-lelki áldozattal készíti filmjeit, s rendre közli velünk, kik azok a kiváló magyar emberek, művészek és bárkik, akiket nem szabad feledni! Mert a szellemi kincseket, a hagyatékot bizony sosem szabad feledni. Az ugyanis nem arany, amit el lehet lopni és elásni, viszont csak a szívünkben, lelkünkben tudjuk őket és megteremtőinek munkásságát megőrizni és ápolni. Hiszen ezek a szellemi értékek szépítik meg az életünket, ápolják lelkünket, már csak azért is, mert van kikre felnéznünk, hála Istennek. Jelenczki valamennyi filmje hordoz olyan üzenetet a nézőinek, amely szellemi ajándék nekünk. S azt is üzeni – hadd legyek költői – hogy érdemes „embergyűjtőnek”, a méltó emberek gyűjtőjének és prókátorainak lenni. Minden küzdelem árán – is!