
Elszaladt a semmibe a német turista
ĀRejtély a javából
ĀRejtély a javából
ĀA fele hiába
ĀA baleset a 21-es főúton történt
ĀNyugat felől egyre többfelé csökken a felhőzet, a legtöbb napsütés a Nyugat-Dunántúlon valószínű
ĀAz indoklás szerint a fiatal azért nem léphetett be az erőműbe társaival, mert Oroszországban született
ĀA hatóságok egy lakóházban találtak rá a halott fiúra
ĀA szerencsétlenség miatt öt helyen keletkezett tűz
Ā„Éreztem, hogy bajuk esik a lányaimnak”
ĀA metró népére a frászt hozta a férfi, pedig csak egy képregényfesztiválra tartott
ĀAz egyik legtöbbet használt konyhai eszköz, mégis tisztán tartásának kevesen szentelnek elég időt
ĀÁrtalmatlannak tűnő gomba és ázsiai ínyencség is szerepel a listán
ĀEgy újabb női holttest került elő a rendőrség tájékoztatása szerint
ĀEgy ember életét vesztette
ĀHalottai és sérültjei is vannak a tragédiának
ĀAz első támogatott egy kárpátaljai magyar édesanya
ĀA hatóságok találtak egy holttestet
ĀTöbben meghaltak, amikor egy kisrepülőgép lezuhant egy bevásárlóközpont és egy lakónegyed közelében
ĀÜgyes művész - szép summa
ĀEgyedi módon oldotta meg a hálapénz átvételét a pécsi orvos
ĀHajsza bevásárló- és igazi kocsikkal
ĀA meghibásodást anyagrepedés okozta