Életmód
Ezért egészségesebbek azok az emberek, akik a bal oldalukon alszanak
Egyáltalán nem mindegy az alvási pozíció

A szakértők szerint egyáltalán nem mindegy, milyen pozícióban hajtjuk álomra a fejünket, ugyanis számos negatív egészségügyi következményt hozhat magával egy rosszul megválasztott pozitúra, ráadásul kiderült az is, hogy akik a bal oldalukon alszanak, gyakran egészségesebbek, mint azok, akik a jobb oldalt részesítik előnyben.
Dr. Ali Rezaie, a Los Angeles-i Cedars-Sinai gasztroenterológusa elmondta, hogy a hanyatt fekvés nem kedvez azoknak, akiknek légzési problémáik vannak, a jobb oldalon alvás pedig súlyosbíthatja az emésztési zavarokat. A szakember szerint több tanulmány is kimutatta, hogy a jobb oldalon történő alvás növelheti a reflux kialakulásának kockázatát, valamint gyomorégést idézhet elő, a bal oldalon fekvés esetében azonban ez nem történik meg. Ennek oka a test belső szerveinek anatómiája és elhelyezkedése.
A szakértő azt is megjegyezte, hogy a fej alvás közbeni helyzete is befolyásolhatja az emésztési funkciókat, továbbá hozzátette, az ágy fejének megemelése csökkentheti a refluxos tüneteket.
A holisztikus orvoslás szerint a bal oldalon alvás segít a szervezetnek kiszűrni a méreganyagokat a nyirokcsomókon keresztül. Ezen túlmenően javíthatja a keringést, és az agy egészségét is támogathatja.