Rákospalotai Panteon 2. – Egy hajdan önálló település „portréja”

Hamvas Béla Öt géniusz című esszéjében ír a tér és a hely megkülönböztetéséről: „A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. (...) A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint az az egy. A térnek képlete, a helynek géniusza van.” A kötetben ezt a géniuszt, az erről szóló „festményeket” keressük. Rákospalotáról, egy síkvidéki – gabonaföldekkel, zöldség- és gyümölcskertekkel körülvett – településről elsőre senkinek nem jut eszébe, hogy festő ecsetjére való hely lenne.

Nem így gondolkodott Perlmutter Izsák, a hajdan Rákospalotán élő és alkotó festőművész, akinek a Szabadban című képe került a Rákospalotai Panteon címlapjára. A kép hangsúlyos része a kavargó felhők világa, a felül lévő feketedő felhők vihart sejtetnek. Alul ott van a palotai termőföld két asszonnyal, a horizonton felsejlenek a falu háztetői. A két asszony a közelgő vihar ellenére rendületlenül dolgozik. Az életképben benne van Rákospalota történelme: bármilyen viszontagság ellenére a föld jelenti az életet, ami fölé tágas ég borul. Az ég és a föld összetartozik. A festmény egyben metafora, üzenete az, hogy a palotaiak küldetése a település körüli földben rejlik. A kötetben szerepel Perlmutternek rákospalotai kertjéről készült festménye. A kép időtlen nyugalmat, bensőségességet áraszt, középpontjában egy kör alakú napsütötte tisztás, a háttérben a művész háza, körben árnyékot adó lombok. Az előtérben egy pihenő asszony ül egy padon, részeként az előtte elterülő tájnak. Ez a kép segít „megfejteni” Rákospalota hivatását és küldetését: ez a palotai kertek világában keresendő!

A hátlapon egy újabb nevezetes kép szerepel: a Brunovszky Nagyvendéglő. Mintha egy francia impresszionista képet látnánk: egy ligetben hatalmas ívben fehér terítőkkel letakart asztalok, festői csoportosulásokban családok, baráti társaságok karnyújtásnyira és távolba veszően. Mindannyian felénk néznek – mintha varázsütés érintette volna őket. Míg Perlmutter kertje egy személyes idill színtere, a hátsó borító a közösségi idillé. A Nagyvendéglő a Palotai-erdőben, a vasútállomással szemben valamit megmutat abból, hogy miért volt vonzó egészen a második világégésig Rákospalota. Azt üzeni a kép, mit kell visszaálmodnunk ahhoz, hogy a mi életünk is szebb legyen!

A rákospalotai emberek – ha ünneplőbe öltöznek – szintén festő ecsetjére kívánkoznak. Vasadi Péter, a Rákospalotán élt író, költő így ír erről: „Azt hiszem, hogy az ősi, a nagy falusi közösségek értékteremtő közösségek voltak. Tessék megnézni egy 1820-ból való 16 éves parasztlányt: az életét kezdettől fogva munkában töltötte, amikor felöltözik, olyan, mint egy hercegnő. A szó szoros értelmében. És nézzünk meg egy 25 éves fiatalembert, aki elvégezte a négy vagy hat elemi iskolát, amikor felöltözik és elmegy táncolni a lakodalomba, úgy néz ki, mint egy királyfi. És ezek az emberek hercegnők voltak és királyfiak a legmélyebb értelemben is. Tudom, hogy ezt erkölcsileg kell értelmezni, de a népművészet sohasem csak erkölcsi értelmű, hanem a legvalóságosabb értelmű. A népművészet csodálatos forrása ma is minden testi, lelki, szellemi törekvésnek.” A kötetben több ilyen „hercegnőt és királyfit” látunk. Az itt működő Szilas Néptáncegyüttes tagjaiban, ha felöltöznek, ráismerünk arra, amit Vasadi mond. A Szilast ugyan csak 1997-ben alapították, de eredete a 19. századig vezethető vissza, gyökerei még régebbiek.

Amennyiben ki kell választani a kötetben szereplő 106 személyiség közül a Palotára legjellemzőbbeket, elsőként Lukácsy Sándor juthat eszünkbe. Ő a palotai kertészhagyományt a legmagasabb szintre emelte azzal, hogy a mai Sződliget utca–Lukácsy Sándor utca–Sín utca által határolt területen egy mintakertészetet hozott létre gyümölcsfákkal, melegággyal, üvegházzal, gazdasági épületekkel. Megbízta őt a közoktatásügyi miniszter, hogy a faiskolák, általában a kertészeti ipar terén mozgalmat indítson, s miniszteri biztosként jelentékeny érdeme volt abban, hogy míg 1874-ben csak 1600 faiskola volt az országban, 1879-ben már 13 ezerre emelkedett a számuk. Nem hiába hívták Lukácsyt a Nép Kertészének. De rákospalotai illetőségűek voltak azok az iskolateremtő állatgyógyászok, akik a mára európai hírű Állatorvostudományi Egyetem létrejötte körül bábáskodtak, mint Varga Ferenc és nevelt fia, Nádaskay Béla. Jellemző az is, hogy Palota négy nagy múltú gyára közül kettő: a Dozzi-féle Szalámigyár és a Növényolajgyár is az agráriumhoz köthető. Rákospalota jövőjét még mindig nem késő az agráriumhoz kötni. Rákospalota kiváló földjeit egyszeri nagy bevételt szerezve nem belterületbe kell(ett volna) vonni, hanem modern, korszerű mezőgazdálkodást kialakítani, hozzátartozó élelmiszer-feldolgozó üzemekkel!

Még egy kiváló személyiség juthat a kötet alapján eszünkbe, ő Szőcs József, aki Cserba Elemér (a várossá vált Rákospalota első polgármestere) halála után 1936–1945 között volt a város polgármestere. Ő volt az, aki az utolsó békeévben, 1938-ban tervpályázatot írt ki a leendő rákospalotai városközpontra. Erre azért volt szükség, mert a Kossuth utca környéki hajdani faluközpont és dél felé a vasút mentén terjeszkedő Palotaújfalu közé került Rákospalota súlypontja. Ezt a súlypontot – és ezzel a városközpont helyét – az 1902-re felépült katolikus templom jelölte ki. Bibó István így ír erről: „…az impozáns méretű és festői tömegtagolású templom méretével és városképi elhelyezkedésével egyaránt azt a szerepet tölti be, mint az alföldi mezővárosok átlagosan egy évszázaddal korábban épült nagytemplomai (Kecskemét, Debrecen, Békéscsaba), s mint ilyen, ezek késői utódjának tekinthető.” Az egyik legérdekesebb pályaterv szerint a Nagytemplom körüli tér előképe a mai erzsébetvárosi Rózsák tere, közepén az 1901-ben elkészült Szent Erzsébet-templommal. Ilyen lehetett volna Rákospalota lelki központja, ha nem szól közbe a második világháború és a szocializmus majd ötven éve. A Nagytemplom és a végében álló Városháza, az elébe tervezett tágas piactér hatásában olyan lehetett volna, mint a már említett alföldi mezővárosok vagy Vác csodálatos terei (Konstantin tér, Szentháromság tér, Március 15. tér). Mindez sajnos az elszalasztott lehetőségek birodalma, a mindenkori városvezetésnek még mindig érdemes ezt a hajdani tervet tanulmányozni. A Rákospalotai Panteon utolsó oldalán néhány kép szerepel a Rákospalotai Emlékfasorral szinte egy időben lebonyolított Városépítészeti Ötletpályázatból, mely A vasúttól a sportcélú városközpontig alcímet viselte. Azóta is eltelt tizenhárom év, ahol a városközpontnak lenni kéne, most egy park létesült… Ezek után lesz-e vajon ebben az évszázadban Rákospalotának helyi identitást hordozó, emblematikus épületekből álló városközpontja?!

A kötet Útravalót is tartalmaz a ma itt élő embereknek. A harmadik évezred elején – a 21. századból is lefutott 25 esztendő – kor- és sorsfordulóhoz érkezett a világ. Mindent újjá kell formálni, -szervezni, a kisközösségeket és a nagyokat, a településeket, Rákospalotát is. Erről ezt mondta az első Kalendáriumba készült interjújában Vasadi Péter: „…az emberek közötti viszonynak kell megváltozni. Ez pedig csak akkor fog megváltozni, hogyha erős belső indítást érzünk arra, hogy engedjünk változni, vagy változtassuk meg magunkat. (...) Azok a közösségek fognak megalakulni, amelyeknek van valamilyen kifejezett tervük, konkrétan és szellemi előrehaladásban. Persze nem lehet függetleníteni a közösséget attól, ami régen volt, hiszen régen az erkölcsiség forrásából keletkeztek a közösségek, ma a kiüresedés forrásában keletkeztetni kell a közösséget.” Rákospalota a „kiüresedés” állapotában van. A Rákospalotai Panteont figyelmesen végigelmélkedve, a hajdan itt élők és közösségek példáiból kiindulva, közösségi terveket lehet szőni arra, hogy mit kell megváltoztatni, milyen álmot kell beteljesíteni!

Ezekről – és sok minden másról is – szól a Rákospalotai Panteon! Talán világos, hogy Major Máté vélekedése mennyire igaztalan volt! Hasonló kiadványokat érdemes minden 1950-ben Nagy-Budapesthez csatolt településről összeállítani, akkor fejlesztésük biztosabb alapokon nyugodhat!

A szerző építész, címzetes egyetemi docens