Megtalálták az egykori egerszegi vár északnyugati bástyájának maradványait
ĀA Mérleg téren a rekonstrukciós munkák befejezése után olyan emléket helyeznek el, amely jelzi majd a középkori bástya helyét
ĀA Mérleg téren a rekonstrukciós munkák befejezése után olyan emléket helyeznek el, amely jelzi majd a középkori bástya helyét
ĀAntónio Guterres felhívta a figyelmet arra, hogy még egyetlen ország sem számolt el átfogóan a múltjáért
ĀA várost a 14. század első felében, a Texcoco-tó egyik szigetén (a mai Mexikóváros helyén) építették
ĀHangsúlyozta, miközben a magyarok megőrzik ezt az örökséget, Nyugat-Európában éppen eltávolítják a kereszteket
ĀEgyiptomi régészek közel járnak, hogy felfedezzék a történelem egyik leghíresebb szerelmes párjának titkát
ĀÖt év alatt több mint hatezer kőleletet tártak fel
ĀA járat azért különös, mert az épület egyik tervrajzán sem szerepel
ĀA helyi toborzóiroda katonájának azt nem sikerült kiderítenie, hogy a levél milyen körülmények között került az antikváriumi könyvbe
ĀDe sajnos a múlt itt van velünk. A megbélyegzést egyesek politikai érv helyett használják. Érv nincs: fasiszta! Ne becsüljük le ennek a veszélyét
ĀAz újonnan talált lábnyomok kétféle dinoszauruszhoz tartoznak
ĀValószínűleg fémmegmunkálásra használt tűzhelyek csoportját tárták fel
ĀA korai kőkorban a kihalás szélén táncolt az emberiség
ĀAz orosz sajtóhoz a tankönyvnek minimum tíz különböző tervezete jutott el
ĀElképesztő felvételek készültek a helyszínről
ĀMindez már történelem
ĀA Calea Neamului hívei is készülnek
ĀSok tekintetben a koponya nagyon hasonlít a ma élő emberéhez
ĀAz érméket valószínűleg ajándékként hagyták ott az isteneknek
ĀSzerinte a cél az, hogy végre ne legyen különbség áldozat és áldozat között
ĀÁllítólag a Google térkép segítségével találtak az Antarktiszon egy jégbe zárt, titkos ajtót
ĀA csodagép a hatalmas sikerei ellenére sohasem került tömeggyártásba
Ā„A szabadságunk nem alku tárgya, ahogy Ukrajnáé sem”
ĀA kapu 1,5 méteres magasságban maradt fenn
ĀAz aranyérméket egy walesi szigeten fedezték fel
ĀAz expedíció támogatói között van Darwin ükunokája, Sarah Darwin botanikus, aki ezzel szeretné ráirányítani a figyelmet a környezeti változásokra
ĀA tilalom megszegőit 3 hónapig terjedő börtönbüntetés fenyegeti, ha a jogszabály érvénybe lép
ĀA legősibb más ilyen falvakat az olasz Alpokban fedezték fel