Tényleg elbutulunk?

Van annak legalább húsz éve, hogy néhai – és nagyon szeretett – barátom, Kiss Dénes költő kezembe, pontosabban nekem adott egy kis könyvet, mégpedig Dümmerth Dezső: Ihlet és sugallat című könyvecskéjét, melyet ő szerkesztett, s Dümmerth viszonylag rövid írásaiból áll. Magam nem ismertem a szerzőt, s ez nem feltétlenül az én hibám. Ő történész és író volt, s éppen most lenne százéves, ha élne, de 1997-ben elhunyt. Kiváló könyvei közül, azt hiszem, ez a fentebb emlegetett a legvékonyabb. A benne lévő írások mindegyike műveltségünket gyarapítja, már ha elolvassuk őket. Hozzá is láttam az olvasásához, ám nyomban megváltoztattam a menetrendet, magyarán, hogy a-tól z-ig szép sorjában „menjek végig” az írásokon, ugyanis a tartalomjegyzékre nézve megütötte a szememet egy cím: A világ elbutulásának veszélyei. Na, itt „letáboroztam”. Egy ilyen cím – gondolom – valamennyi olvasót kíváncsivá tesz, engem is azzá tett. 1990-ben még azért kellett némi bátorság ahhoz, hogy az ember leírja azt a mondatot, amit Dümmerth leírt: „A marxizmus tudományosságára szemeink láttára való összeomlása idején már nem kell szót vesztegetnünk.” (Tényleg nem kell.) Ám ő így folytatja: „Annál fontosabb azonban, hogy szemébe nézzünk az ellenkező oldalról, tehát Nyugatról jövő tudományosság megjelenő formájának is.” Azt hiszem, ebben is igaza volt, hiszen a figyelmeztetés nagyon elkel, mert itthon is számos alkalommal tapasztalhattuk – mindmáig egyébként – a Nyugat majmolásának példáit. No, de hol van itt az elbutulás? Dümmerth szerint ott, hogy ahol a materializmus „divatja” terjedt el, ott a terjedése azt is jelentette, hogy a hit feleslegességét kezdték el hangoztatni. Magyarán kiiktatni a műveltségből. Sikerült is, ha nem is teljesen. Mert bizony az elmúlt pár esztendőben már ott tartottunk, bár Dümmerth ezt nem érte meg, hogy Európa a templomok megrongálásában, görkorcsolyapályává történő átalakításában, világhírű festmények megrongálásában és papok gyilkolásában, valamint a hit gúnyolásában „teljesedett ki”. Út az elbutulás felé, nemdebár! Néhai honfitársunk arról is írt, hogy a modernnek nevezett emlékezésirtás buzgón folytatódik, még akkor is, ha csak egy feltételezést fogalmaz meg valaki. Egy példát idézett is, íme: „mikor Franciaország híres nemzeti szentjének, az „orléans-i szűznek, Jeanne d’Arc történetének »tudományos« kritikájára vállalkozott valaki, akkor azt állította, hogy a vértanú szűz saját képzelgésének volt az áldozata, mikor isteni szózatokat vélt hallani. Továbbá nem is küldték máglyára, mert helyette egy bábut égettek el.” Szóval így is lehet elbutulni és elbutítani, nyilván a materializmus jegyében, no meg azzal a szándékkal, hogy elvegyék az emberek hitét abban, hogy Jeanne Franciaország megmentője volt. A hit negligálása és gúnyolása vitathatatlanul szellemi és tárgyi értékeket vesz el tőlünk, s ezzel együtt a műveltséget is szegényíti. No, de menjünk tovább! Még egy gondolatot idézek Dümmerth írásából, mert abban lényegében az az igazság fogalmazódik meg, hogy történelmünk folyamán, ahol emberek éltek, ott a kultúrák különbözősége cáfolhatatlanul bizonyítható, ugyanakkor az is cáfolhatatlan, hogy sok száz év után is tanulhatunk tőlük és gyarapíthatjuk a műveltségünket – hogy ne butuljunk el. Gondoljunk csak a latin és a görög „lelkiségre”, gondolkodásra! Nagy-nagy különbség van a kettő között, mégis évezredek óta mintául szolgál nekünk, s műveltségünket gyarapítja.

Végül idézek ismét a szerzőtől, mégpedig egy igencsak megfontolandó gondolatát, melynek negligálása mindmáig sok bajt hozott – és vélhetően továbbra is hoz még – az emberiségre. Íme: „Nagyon zavaró és kultúraromboló hatású volt az utóbbi időkben, hogy nálunk a történetírás mintegy »hivatalosan« megtiltotta – politikai okokból természetesen – hogy tudomásul vegyük népek, népfajok egymástól való különbözésének lehetőségét.” Mit mondjunk? Mindmáig nem jellemző, hogy valójában is tanulnánk ezekből a különbözésekből, és a tapasztalatokat saját javunkra s elbutulásunk ellen fordítanánk. És ez csak egy példa, ami alátámasztja világunk elbutulását.

Dümmerth ugye 1997-ben elhunyt. Azóta a helyzet nem javult, hanem romlott. Kár, hogy ő már nem tudja tovább sorolni a világ elbutulásának bizonyítható veszélyeit.

A szerző újságíró