Isten valóban létezik: a világhírű tudós az univerzummal vont párhuzamot a bizonyítás során
ĀLeibniz szerint ez nem hit kérdése
ĀLeibniz szerint ez nem hit kérdése
ĀA pápa már úton hazafelé jelezte, hogy ez egyelőre ugyan még nem publikus, de Budapesten egy béketerv szellemi alapjait igyekezett megvetni
ĀSZOBAKATEDRA. Attól az arrogáns önteltségtől tekintsünk el most, hogy valaki, megkérdőjelezhetetlennek gondolva személyes véleményét, vagy a maga hitetlenségét a saját, vélt műveltségével kapcsolva össze, másokra is kivetítse világnézetét
ĀMegjött, nálunk járt a pápa, és bizony az okos emberek igyekeztek valami rozsdafoltot, ráncot felfedezni lelkében és küllemében
ĀA karácsony misztériuma átég a fogyasztói társadalmon, az értelmetlen feleslegen, arra figyelmeztet, ami igazán fontos. Benne van a teljes élet, nincs szüksége semmi másra, mint elfogadásra, szeretetre
ĀSok a szeretetlen, sok a szegény, a nyomorult ember, sokan vannak, akik a fegyverekben hisznek
ĀMindannyiunknak fontos az emlékezés
ĀSzeptember 29. és október 1. között a Mária Rádió célja, hogy 1 millió ember imádkozzon az esti órákban a békéért
ĀA magyarság mint keresztény nemzet történetét végigkísérte a hit
ĀAz Istenhegyi Szent László Plébánia közösségi házánál tartott ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Áder János volt köztársasági elnök és felesége, valamint Kásler Miklós is
ĀKorunk szentjeit a feszültséggel és háborúkkal teli mindennapok hőseinek nevezte az egyház, a politika és a társadalom számára is a Szentatya vasárnap
ĀA miniszterelnök csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta II. Efrém Ignác szír ortodox pátriárkát
ĀKeleti keresztény vezetők tiltakoznak az orosz ortodox egyházfő uniós szankcionálása ellen
Ā„Az a kereszténység, amely az Urat a múlt roncsai között keresi, és bezárja a megszokás sírjába, húsvét nélküli kereszténység”
ĀAz evangélikus püspök rámutatott: A keresztény ember segítségnyújtásának sajátos vonása a másik emberben Jézust felismerő hitből táplálkozik
ĀA református püspök arról beszélt: A háború árnyékában ünnepelt húsvét még inkább lehetőséget ad, hogy a „szenvedésről a feltámadás fényében gondolkodjunk”
ĀErdő Péter: A feltámadás fényében felelősek vagyunk egymásért + KÉPEK - Nagyszombaton ért véget a negyvennapos böjt, ilyenkor a körmenetből hazatérő családok ünnepélyesen elfogyasztják a nagyrészt sonkából és tojásból álló húsvéti vacsorát
ĀA húsvéti hagyománynak megfelelően a Szent Péter teret idén ismét több száz virágkompozíció díszíti
ĀBűnbánati szertartás keretében a Szent Péter-bazilikában Ferenc pápa felajánlotta Oroszországot és Ukrajnát Mária Szeplőtelen Szívének
ĀSemjén: 2010 óta több mint háromezer templom újult meg és több mint kétszáz templomot építettek a Kárpát-medencében
ĀGulyás: Szükség van arra, hogy a mindenkori kormányzat és a történelmi egyházak között jó legyen a kapcsolat
ĀHazánkban február 13. és 20. között tizenötödik alkalommal rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával
ĀHölvényi György: Az európai baloldal egy része egyre radikálisabb módon akarja a kontinens keresztény gyökereit elfelejteni
ĀA vízkereszt ünnepén tartott szentmisén a krakkói érsek az ember mai öndicsőítése és a gender-ideológia közötti összefüggésről is beszélt
Ā„Karácsony öröme, Isten szeretete az emberiség iránt vigasztalást hoz a gyászolóknak és biztonságot ad azoknak, akik a betegségtől és a bajoktól való félelemben élnek”
ĀDecember 24-én a katolikus egyházfő a Szent Péter-bazilikában este fél nyolctól a vigíliát vezeti
ĀVasárnap kezdődik az advent, a karácsonyra készülés négy héten át tartó időszaka