Kő András

Vélemény és vita

Jó tempó, rossz tempó

Leonardo da Vinci sokat kísérletezett, hogy megfelelő lakkhoz jusson, amely a kész festményeket bevonja és tartósítja. X. Leó pápa egy festményt rendelt nála, ezért Leonardo már hajnalban hozzálátott, hogy olajokat és füveket főzzön és így jusson hozzá a megfelelő lakkhoz. Amikor a pápa ezt meglátta, felkiáltott: „Jaj nekem, ez az ember semmire sem jó, mert már munkája végére gondol, holott még meg sem kezdte.” X. Leónál kiverte a biztosítékot, hogy a művész „rosszul” időzítette, amit cselekedett.

A tanulság az, hogy bölcs egyensúlyt kell kialakítanunk a mérlegelés és a cselekmény között. Vannak helyzetek, amikor többet veszítünk a várakozással, mint a cselekvéssel, és vannak helyzetek, amikor többet veszítünk a cselekvéssel, mint a várakozással. A vívósportban van egy kifejezés, amely a találatok időbeliségét jelzi. „Jó tempó, rossz tempó” – mondják. A kifejezés általánosítható egész életünkre. George Santayana spanyol-amerikai filozófus és költő elmés ítélete bölcsességet hordoz: „Ami a megfelelő helyen és megfelelő időben erény, más helyen és más időben akkora őrültség, mint egy vénember szerelme.” Ezt tekinthetjük szentenciának is, mert minden jó dolog az időzítésen múlik. Mi a különbség a hős és az áldozat között? – tehetjük fel a kérdést. A válasz: az időzítés. Tovább gördítve a szavakat: a közmondás szerint mindennek megvan a maga ideje. Hozzátehetjük, hogy a „túl korán” és a „túl későn” között. Nyerhetünk vagy veszíthetünk vele.

Az időzítés különben útjelző lámpák sorozata, nem ismerjük a természetét. Számtalan példa bizonyítja, hogy akadtak zsenik, akik találmányaikkal megelőzték a korukat, mégsem ők lettek a befutók. Az utókor csak néhányukat volt képes kimenteni a feledés homályából. A helyes időpont megválasztása tehát nem könnyű feladat. Sokszor csak egyetlen szó – egy „igen” vagy egy „nem”– a megfelelő pillanatban.

Az időzítés testvére, barátja, rokona a pillanat. Valamelyik filmben hangzott el, hogy a világ nem arról szól, hány lélegzetet veszel, hanem azokról a pillanatokról, amikor eláll a lélegzeted. Tökéletes megfogalmazás! Vannak mennybéli pillanatok a földön, és vannak pokolbéli pillanatok. Senki sem mentes sem egyiktől, sem másiktól. „Van még olyan pillanat,/amely kilóg az időből” – írta Weöres Sándor, és hihetem, hogy a mennybéli pillanatokra gondolt. De még a hitvány embernek is van egy nagy pillanata az életben.

„A dolgainkban mindig jön egy hullám, /S a dagály pillanata hoz szerencsét:/ha elszalasztjuk, egész életünk/Megfeneklik a zátonyok között” – vélte Shakespeare. A veszély több oldalról jelentkezik. Veszélyes lehet a töprengés, amely az elvesztegetett időhöz vezet, ugyanígy a türelmetlenség, amely sok mindent tönkre tehet. Akadnak idők, amikor a józanság ugyanolyan esztelenség, mint az igazság hangoztatása.

A bölcsek arra intenek bennünket, hogy ne álmodozzunk, és ne várjuk a megfelelő pillanatokat, hanem munkálkodjunk érte. A politikusok például egész tevékenységük során az alkalmas pillanatok után ácsingóznak. Az élet azonban megtanított bennünket arra, hogy a politikában az idő előtt kimondott igazságnak alig van nagyobb értéke, mint a baklövésnek. Meggyőződésem, hogy azok a pillanatok maradnak meg velünk a legkitartóbban, amiket elszalasztottunk, mert a beismerés vissza-visszatér az életünkben, hasonlóan a kudarc élményéhez. De bízzunk abban, hogy van tökéletes időzítés, amely segíti céljaink elérését. Az időzítésben ugyanis – ha nagyon ritkán is – csoda rejlik.

A szerző újságíró