A jövő év elején már újra páston lenne Márton Anna
ĀHosszú rehabilitáció és szülés után idén januárban tért vissza a nemzetközi porondra
ĀHosszú rehabilitáció és szülés után idén januárban tért vissza a nemzetközi porondra
ĀA férfi kardozók között Horváth Gergő ezüst-, míg úszásban Szabó-Feltóthy Eszter bronzérmet nyert
ĀA magyarok három arannyal és egy bronzzal zártak az olaszok mögött
ĀA franciák legyőzésével világbajnok a magyar női kardcsapat
ĀA Dósa Dániel, Szemes Gergő, Tóth Gergely, Németh András négyes a 32-es táblán a szingapúriak ellen fölényesen nyert, majd a negyeddöntőért, azaz a vasárnapi folytatás lehetőségéért a franciákkal szemben lépett pástra
ĀA kardcsapat a küldöttség harmadik érmét szerezte Milánóban
ĀA magyar csapat kilenctusos sikerrel jutott a döntőbe, ahol a sorozatban négyszer világbajnok dél-koreaiakkal mérkőzik majd
ĀA rangsorban előrébb álló lengyelek legyőzése sokat ért volna
ĀJelentős érdeklődést kiváltó, a programot hosszú időre megakasztó ukrán–orosz párharcra is sor került a női kardozók egyéni versenyében
ĀÉszt ellenfele már a kezében érezhette a győzelmet, de Kun sorozatban öt egylámpás tust adva fordított és győzött
ĀA vb az egyéves olimpiai kvalifikációs időszak legfontosabb versenye
ĀAz ukránok hezitálása miatt Andrásfi Tibornak is pástra kellett lépnie a vb legnépesebb mezőnyében
ĀSzilágyi Áron egyedüli férfi vívóként három egymást követő olimpián diadalmaskodott egyéniben
ĀA csapatversenyeken a női párbajtőr- és a férfi tőrcsapat is a negyedik helyet szerezte meg
ĀA magyar csapat a fináléban a franciákkal csap majd össze
ĀA világranglistán két hely választja el egymástól a két csapatot
ĀA döntőért a világranglistát vezető olaszokkal vívnak a magyarok
ĀA magyar együttes a negyeddöntőben a spanyol csapattal vív
ĀA szombati döntés többségi szavazással – titkosan, 23 igen és 10 nem mellett – született meg az EFC krakkói kongresszusán
Ā„A plovdivi egyéni Európa-bajnokság nagyon fontos esemény”
Ā„A csapatkvótát kell megszereznünk a párizsi olimpiára, ami ugye egyben egyéni indulást is jelent”
ĀA válogatott tagjai a plovdivi egyéni Európa-bajnokságon, a krakkói központú Európa Játékokon és a csengtui Universiadén vehetnek részt
ĀA szombati első fordulóban Nagy Bányaival, Andrásfi pedig Keszthelyivel csap össze
ĀA madridi viadalt értékelve elmondta, az volt a tervük, hogy minél jobban kezdjék a kvalifikációs sorozatot