A Fradi volt orosz edzője oroszlánt is szelídített
ĀAz eset Kadirov csecsen hadúr Arab Emírségekre jellemző pompájú rezidenciáján történt
ĀAz eset Kadirov csecsen hadúr Arab Emírségekre jellemző pompájú rezidenciáján történt
ĀAz egyik sértett az edzőtáborban elszenvedett bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett
ĀAz elismeréseket az oktatási intézmény hagyományos téli oklevélátadó ünnepségének keretében nyújtották át
ĀFebruár 5-én került nyilvánosságra, hogy a csapat eljárást indított
ĀEz lesz az utolsó kvalifikációs esemény a párizsi olimpia előtt
ĀNégy évre eltiltották a kenyai futót, aki elszökött a doppingvizsgálat elől
Ā"Elfelejtettem a nevüket, pedig két perccel korábban még beszéltem velük"
ĀMilo egy igazi szörfös, ha tehetné minden nap a parton lenne!
ĀA rosszindulatú daganatok kialakulásának valószínűsége akár teljesen meg is szűnhet
ĀA maratoni futás szellemi előnyei ugyanolyan jelentősek, mint a fizikai előnyei
ĀAz előjelek a másodikként kiemelt fehérorosz sikerét vetítették előre, aki az idén csak egy mérkőzést veszített el
ĀAz Ukrán Teniszszövetség „kellemetlen incidensnek” nevezte az esetet
ĀA multisport eseményen a 33 magyar tíz sportágban áll rajthoz
ĀA zavar kialakulásának hátterében összetett biológiai és pszichés folyamatok állnak
ĀA Beach Sprint a 2010-es évek elején kezdett kialakulni
ĀThomas Bach véleménye szerint olyan időket élünk, amikor nem fér bele egy nagy ünneplés
ĀA háború már a profi futballt is elérte
ĀA miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjút, amelyben beszélt a sport terén elért eredményekről és jövőbeni tervekről is
ĀAz orvos szerint az sem mindegy, hogyan mérjük a vérnyomásunkat
ĀOdahaza terapeutát fogadott, a mai napig jár hozzá
ĀEl sem lehet képzelni egy mérkőzést a hangja nélkül
ĀA meghívásos országos bajnokságon húsz férfi és tíz női játékos ül asztalhoz
ĀA stadionon kívüli számok tekintetében két világrekorder maratonista kapta a díjat