Moungi Bawendi, Louis Brus és Alekszej Jekimov kapja a kémiai Nobel-díjat
ĀAz akadémia közleménye szerint a díjazottak a nanotechnológia egy fontos magját vetették el
ĀAz akadémia közleménye szerint a díjazottak a nanotechnológia egy fontos magját vetették el
ĀKét nap alatt két magyar honfitársunknak is Nobel-díjat ítéltek oda, amely még akkor is ámulatba ejtő, ha a tudományos sikerüket felfogni is nehezen tudom
ĀKét nap alatt két Nobel. Vajon meglehet a harmadik is?
ĀFelfedezésével méltán érdemelte ki a legrangosabb tudományos kitüntetést
ĀAz elmúlt időszakban Karikó Katalinnal együtt beutazták a világot
ĀAz emlősök osztályához tartozó tobzoskák a legkeresettebb állatok az illegális kereskedelemben
ĀTonhalra vannak hangolva
ĀEgy új tudományos elmélet szerint Nagy Sándor lehetett a leghíresebb ember, akit élve temettek el
ĀMegdöbbentő eredményre jutottak a Nobel díjas tudósok
ĀA konkrét bizonyítékokkal is alátámasztható magyarázat még mindig várat magára, de könnyen lehetséges, hogy sohasem fogjuk megtudni
ĀRohamosan emelkedik az Alzheimer-kórban szenvedő emberek száma a Földön
ĀNeumann János nyomában – Interjú Stipsicz Andrással, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet igazgatójával
ĀAz ELTE kutatói kezdettől fogva részt vesznek az Európai Bizottság által kezdeményezett rendezvényen
ĀAz előadásokon szó lesz az állatkerti elefántok gondozásáról, a vombatokról és a hangyászsünökről is
ĀA megfigyelési adatok és azok bizonytalanságának egyértelműsítése elsőrendű tudományos érdek. Manapság a hőmérsékleti adatok túlnyomó része városi hősziget-jelenséggel érintett területekről származik
ĀÖregítheti az agyat, de akár a mentális egészséget is romba döntheti
ĀOlyan dolgokat láthatunk ezeken, amelyeket ma már nem
ĀA korai diagnózis lehetővé teszi a betegek számára, hogy hatékonyabban kezeljék állapotukat
ĀKutatók bizarr innovációt alkalmaznak a potenciaproblémák gyógyításában
ĀBármelyik pillanatban megtörténhet a baj, amit a világűrben keringő több millió kozmikus űrszemét okoz
ĀSzámos biológiai modell a fákról azóta is Leonardo szabályából merít ihletet
ĀAz emberiség eddig is számos kihívást megoldott, ezeket is meg fogja
ĀElon Musk vállalata megkapta az engedélyt, hogy chipeket ültessen az emberek agyába
ĀHosszú idővel azután, hogy szívünk üteme csendbe merült, agyunk továbbra is képes halkan mormogni magában
ĀAz eredmények segíthetik az új kezelési célpontok felismerését
ĀA kutatócsoport megfigyelései szerint a növény nem szaporodik aszexuálisan
ĀMégsem olyan madáragyúak
ĀA szeizmikus hullámok alapján kirajzolódó kép mélyen megdöbbentette a kutatókat