Mérgezés is történhetett a halálos baleset helyszínén
ĀA helyszínelő rendőrök és tűzoltók védőöltözetet kaptak
ĀA helyszínelő rendőrök és tűzoltók védőöltözetet kaptak
ĀAntibiotikumos kezelés nélkül a tünetek súlyosbodhatnak, akár életveszélyes állapot (szepszis) is bekövetkezhet
ĀNem is ehetünk belőle sokat
ĀEddig nem volt egyértelmű, hogy a PFAS-ok felszívódhatnak-e a bőrön keresztül a szervezetbe
ĀAlapvetően a hal nagyon egészségesnek számít, mivel könnyen emészthető fehérjét és omega–3 zsírsavakat tartalmaz
ĀA szakember megnevezte a fő problémát
ĀEmellett fontos betartani a már felbontott konzervdobozok tárolásának feltételeit
ĀA stroke tünetei hasonlíthatnak a mérgezés jeleihez
ĀA Deák Ferenc téren levő sátorban két férfi életét vesztette
ĀNagy dózisú vodka esetén az ember alig tud mozogni, és gyakorlatilag nem reagál a külső ingerekre
ĀEgy újabb orvosi jelentés szerint Diego Maradona halála a kokainnal vagy méreggel függhetett össze
ĀSugárfertőzésben haltak meg azok, akik kinyitották Tutanhamon koporsóját
ĀA gyerekek számára gyártott terméket az egészségügyi hatóságok azonnal visszahívták
ĀA megvizsgált brazil őslakosok 84 százalékának vérében grammonként két mikrogrammnyi vagy azt meghaladó mennyiségű higanyt találtak
ĀAz orvosok nem tartják kizártnak, hogy a tüneteket trópusi betegség okozta, amelynek vírusával az iskolai közösség valamelyik tagja külföldi utazása során fertőződött meg
ĀHáromszorosára nőtt a nikotinmérgezések száma a kiskorúak körében – íme a tünetek
ĀA férfi állítólag a Zaporizzsja térség katonai vezetőit akarta megmérgezni
ĀAz ételmérgezés bizonyos esetekben komoly következményekkel járhatnak
ĀMérgező növénnyel készítette férje turmixait
ĀA vádlottak anélkül hozták kereskedelmi forgalomba a termékeiket, hogy bármilyen biztonsági tesztet elvégeztek volna
ĀMosószer, körömlakklemosó vagy éppen gombelem
ĀA Kyiv Independent arról ír, hogy a Russia Today egykori műsorvezetője, az ukrán gyerekeket a folyóba dobni szándékozó Anton Kraszovszkij kórházba került, mert rosszul lett