Megrázó jóslattal állt elő az időutazó decemberre
ĀSok minden várhat ránk a következő hetekben
ĀSok minden várhat ránk a következő hetekben
ĀTöbbek közt a gyomor- és bélrendszeri problémákat javító, általános erősítő, fájdalomcsillapító és bőrápoló hatása miatt szeretik
ĀBurgenland az élen jár a termesztésben
ĀÚgy néz ki, hogy már nem sokáig élvezhetjük sem az ízét, sem az áldásos hatásait
ĀA fa télen úgy néz ki, mint bármely másik, tavasszal azonban rózsaszín, lila és fehér virágok pompája borítja
ĀMagyarországon 1865 hektáron foglalkoznak körtetermesztéssel a gazdálkodók
ĀJelentős részben Kínára összpontosul a hatalmas keresletrobbanás
ĀA diétában segíthetnek csillapítani az édesség utáni vágyat
ĀAz elmúlt években számos helyen jelentek meg déligyümölcs-ültetvények Olaszországban
ĀMagyarországon az egy főre jutó fogyasztás évente 2,5–3 kilogrammra tehető
ĀSegíti az immunrendszert, elősegíti a kollagén termelődését és védi a sejteket
ĀMár négy éve csak gyümölcsöket, napraforgómag-csírát és turmixokat evett és ivott
ĀA boltokban már nem találunk hazai termesztésű bogyós gyümölcsöt
ĀOlcsóbb a műtrágya és kezd stabilizálódni az élelmiszer-infláció az EU-ban
ĀA fogyasztásösztönző kezdeményezéssel egy időben a friss zöldségekből és gyümölcsökből már bőséges a kínálat – indokolták az időzítést
ĀA 30 éves férfi a nyomozás során Dubajba szökött, majd később hazatért, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll
ĀFókuszban a közös vetőmagtermesztés, a borászat és a méztermelés
ĀA mai termesztett szamócáink egyik, még óvilági őse a csattogó szamóca
ĀDiétába kiválóan befér, ugyanis nagyon sok vitamint tartalmaz
ĀA szilva csúcsidénye augusztus végén kezdődik
ĀElkerülték a tavaszi fagyok a barackosokat, a hazai és az európai termelők is jó szezonban bizakodnak – írta a Magyar Nemzet a Magyar Zöldség–Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elemzése alapján
ĀA létesítmény megépítése újra hitet fog adni a szabolcsi gazdáknak, és visszaállíthatja a termelési kedvet