Bulgária és Románia egy lépéssel közelebb került a Schengenhez
ĀA folyamat befejezéséhez már csak egy közös csomagot kell összeállítaniuk
ĀA folyamat befejezéséhez már csak egy közös csomagot kell összeállítaniuk
ĀLegnagyobb gazdasági és kereskedelmi partnere is
ĀHidvéghi Balázs: Brüsszel és a baloldal bevándorláspárti politikája villámgyorsan és visszafordíthatatlanul teszi tönkre Európát
ĀHankó Balázs kiemelte, a globális kockázati tőke csupán öt százaléka van az EU-ban
ĀSzijjártó Péter: Reális a veszélye a világ ismételt blokkosodásának
ĀA miniszter emiatt tiltakozott az Európai Bizottságnál
ĀTizenhárom különböző országból több mint háromszáz szakértő érkezik hazánkba
ĀEzúttal a külgazdasági miniszterek részvételével
ĀA jóváhagyásról Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője tájékoztatott szerdán Brüsszelben
ĀFontos, hogy minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultációban
ĀTöbb tiszteletet a nemzeti szimbólumaink iránt! – írta válaszában Zsigmond Barna Pál államtitkár
ĀDidier Reynders távozó európai igazságügyi biztos szerint továbbra is fennállnak az „összeférhetetlenségi kockázatok”
ĀJelentős változtatásokra készül Ursula von der Leyen a brüsszeli kormány költségvetési politikájában
ĀA kormány célja az, hogy a magyar emberek többet mozogjanak
ĀA Nézőpont Intézet elemzést adott ki az uniós intézmények jogállamisági helyzetével kapcsolatban
ĀAz esemény programjait szakmai tartalommal töltötték meg
ĀFontos kérdés volt továbbá a vidék megtartó ereje
ĀA kiállítás megnyitójára utazott a belga fővárosba
ĀDonald Tusk jelentette ki nyíltan, hogy jogellenes döntéseket fog hozni
ĀSzijjártó Péter szerint egyre többen beszélnek az észszerűség hangján az illegális migrációról
ĀA magyar diplomata szerint az EU-s csatlakozás ügyében az Európai Bizottság tíz évet hozott be egy mandátum alatt
ĀNagy István: Egyes termékek esetén életbe lépett az úgynevezett vészfékmechanizmus
ĀJosep Borrell, a közösség kül- és biztonságpolitikai főképviselője felvetette a társulási tanács keretében zajló politikai párbeszéd felfüggesztését Izraellel
ĀA miniszter elmondta, hogy elfogadtak egy olyan új paktumot, amely jelentősen javíthatja az Európai Unió versenyképességét
ĀJosep Borrell: Az ukrán népnek több támogatásra van szüksége
ĀPeszkov szerint ez „minőségileg új helyzet az Egyesült Államoknak a konfliktusban való részvételét illetően”
ĀVasárnap hajnalban heves rakétatámadások érték Ukrajna-szerte az energetikai létesítményeket
ĀFranciaországban ritka módon valamennyi politikai erő támogatja a gazdák tiltakozását a szabadkereskedelmi szerződés ellen