A BRICS még nem a nyugati világ valódi kihívója
ĀAz összefogás rövid időn belül aligha fogja megrengetni az amerikai dollár dominanciáját
ĀAz összefogás rövid időn belül aligha fogja megrengetni az amerikai dollár dominanciáját
ĀDömötör Csaba: Kisstílű politikai alkut kötöttek
ĀNAPI KOMMENTÁR. Az Európai Bíróságról, amely a példátlan büntetést hozta hazánkkal szemben, sokan azt gondolják, hogy az egy rendes igazságszolgáltatási fórum. Pedig ez nem így van
ĀA két európai vezető szerinte nem az emberek egyetértését keresi, hanem olyan embereket, akik velük értenek egyet
ĀMint jelezte, mindenki meglepődött Trump győzelmén, de a kormányfő biztosnak látta a győzelmét
ĀSorsdöntő pillanatban fogadták el a Budapest Nyilatkozatot – írták meg az olasz lapok
ĀA magyar politikát démonizálták, úgy állították be hazánkat, hogy erkölcsileg veszélyt jelent az Európai Unióra, tehát minden eszköz bevethető ellene
ĀAz amerikai elnökválasztás után az Európai Unió a szőnyeg szélén áll – közölte a Berliner Zeitung
ĀUrsula von der Leyennel tartott közös sajtótájékoztatót a miniszterelnök
ĀSzili Katalin szerint az EU csak akkor foglalkozik ezzel, amíg egy ország csatlakozik hozzá
ĀA francia elnök szerint minden értelemben nagyobb és egységesebb Európára van szükség
ĀAz államtitkár hangsúlyozta, a nemzetiségek megmaradásának egyik alapfeltétele a nyelvük megőrzése mellett az egyházakhoz való kötődésük
ĀAz olasz miniszterelnök a rögtönzött sajtótájékoztatón kijelentette: sokan úgy tesznek, mintha bizonyos viták csak most kerülnének a felszínre
ĀSzavai szerint a tőkepiaci unió létrehozása kulcsfontosságú elem, a másik nagy feladat pedig a belső piac elmélyítése
ĀA miniszter hangsúlyozta, mindannyiunk közös érdeke, hogy Európa-szerte jól működő bíróságok legyenek, amelyek képesek használni ezt a technológiát
ĀAz Európai Tanács elnöke hangsúlyozta, az unió versenyképességének erősítését célzó Draghi-jelentés kiváló alapot jelent a témában
ĀA főtitkár egyúttal leszögezte, hogy nincs „egyetlen legjobb módja” annak, hogy egy-egy ország hogyan támogassa Ukrajnát
ĀVárakozással tekint az EU és az Egyesült Államok közötti kapcsolatok megerősítése elé
ĀSemjén Zsolt: Minden állam feladata az, hogy a nemzetiségek az értékeiket megőrizhessék
ĀDömötör Csaba: A döntést már Várhelyi Olivér meghallgatása előtt meghozták
ĀPutyin szerint a nyugati elitek politikája nem hozhatja meg a kívánt eredményt
ĀA miniszterelnök szerint a történelem felgyorsult, nincs idő, amit elvesztegethetnénk
ĀNem volt sajtónyilvános Volodimir Zelenszkij beszéde az Európai Politikai Közösség budapesti csúcstalálkozóján
ĀSzijjártó Péter veszélyesnek és nehéznek nevezte Európa jelenlegi helyzetét
ĀNAPI KOMMENTÁR. Valójában nem szeretem Magyar Pétert. Talán nem vagyok vele egyedül, még néhány millióan így érezhetnek. Amivel ugyanis országos hírnévre tett szert, az csupa negatívum
ĀZsigmond Barna Pál: Meg lehet nevezni a problémákat, és remélhetőleg ezekre valós válaszok is születnek