Betegségek, amelyeket állatoktól kaphatunk el
ĀAz állatok, bármennyire is aranyos némelyikük, az emberek számára is betegségek forrásaivá válhatnak
ĀAz állatok, bármennyire is aranyos némelyikük, az emberek számára is betegségek forrásaivá válhatnak
ĀA nőstény teve egy utódnak ad életet 13 havi vemhesség után
ĀA pszichológia már nevet is adott a jelenségnek
ĀIdén már harmadjára, ezúttal ezerötszáz fő nézhet új munka után
ĀAz öltözködés rendkívül fontos szerepet tölt be a társadalmunkban
ĀKétfajta tetűcsoportot azonosítottak
ĀA miniszterelnök szerint fontos megüzenni, hogy nem engedünk például a rezsicsökkentésből és a kamatstopból
ĀNem félnek közel kerülni az emberekhez
ĀDerült ki a DNS vizsgálatokból
ĀVírusként terjedt el a teória, és két táborra szakította az embereket
ĀA világ legrégebbi faépítménye 476 000 éves
ĀAz az elképzelés, hogy az élők száma meghaladja a holtakét, nagyon téves
ĀNagyjából 117 ezer éven keresztül uralták a Földet
ĀA kutatók rátaláltak egy olyan érzékeny pontra, amely számos vírus közös Achilles-sarka lehet
ĀAz intelligencia és az emberi képességek széles skálán mozognak
ĀA tömegturizmus miatt az ivóvíz és a tavak is emberi vizelettől lehetnek szennyezettek
ĀAz emberszabású majmok, az emberhez hasonlóan igencsak élvezik a pörgést, és a pörgés okozta szédelgést