Biztos Fidesz-előny, gyengülő kötődéssel
ĀA Fidesz vezeti a pártversenyt az őszi parlamenti ülésszak kezdete előtt
ĀA Fidesz vezeti a pártversenyt az őszi parlamenti ülésszak kezdete előtt
ĀA kormány célzott intézkedéseinek köszönhetően letörte a szankciós inflációt
ĀA Magyar Nemzet áttanulmányozta az Action for Democracy 2022-es beszámolóját, és összevetette a valósággal. Íme az eredmény!
ĀA következő napokban száraz idő várható, csak a jövő hét közepén lehetnek ismét szórványos záporok
ĀA kutatás kifejezetten a magyarok által hallgatott, magyar nyelven írott slágerek szövegeinek és témájának vizsgálatára törekedett
ĀA jelentés szerint a globális pénzügyi vagyon 2022-ben 15 év után először csökkent
ĀA Derekegyházon mért 38,1 fok jelenti az új csúcsot idén nyáron – tették hozzá
ĀVéleményük szerint veszélyes, érthetetlen, az írott joggal és a józan ésszel is szembenálló döntést hozott a bíróság
ĀJelezték, észrevehető, hogy nem kristálytiszta a magaslégkör, de nemcsak Magyarország felett, hanem Európa délnyugati, déli felén is nagy területen ez a helyzet
ĀA forint árfolyama az euróhoz mérten 0,2 százalékkal gyengült, a dollárral szemben viszont 1,1 százalékkal erősödött
ĀAz árak növekedésében az alapanyagok drágulása és az előállítási költségek emelkedése is szerepet játszott
ĀAz elemzés a gazdaság állapota mellett a társadalmi folyamatokra is kitér
ĀA Gracenote-elemzése 80 százalék esélyt ad a magyar válogatottnak
ĀElemzésük 152 rádió önbevalláson alapuló műsortükrét dolgozta fel különböző változók alapján
ĀA bejegyzés szerint kedden szinte országszerte előfordultak záporok, zivatarok, illetve eső is
ĀRecep Tayyip Erdoğan megteremtette a lehetőséget, hogy Törökország regionális nagyhatalom lehessen
ĀAz elemzés szerint az elmúlt egy hétben melegebbre és szárazabbra fordult időjárásunk, ami a legtöbb helyen már kedvezett a mezőgazdasági munkáknak
ĀEgyáltalán nem értem. Nem fér a fejembe, hogy egy-egy vezető baloldali politikus miért elemzéssel tölti el a neki jutott nyilvános időt
ĀA szokásosnál eddig melegebb és a legtöbb helyen kellően csapadékos időben gyors fejlődésnek indult a vegetáció
ĀAz idén az első negyedévben leginkább a vendéglátás, hotel, idegenforgalom területén adtak fel toborzó hirdetéseket
ĀA beszállítói hálózatokban kialakult fennakadások is enyhültek
ĀA 2022-es választások óta nem változtak érdemben a magyar belpolitikai erőviszonyok
ĀA kelet-európai városokban is növekszik a szerhasználat
ĀA magyarok már kevésbé borúlátók a háború és a szankciós politikák miatt
ĀA legszélesebb körben Budapesten és Közép-Magyarországon várnak bővülést
ĀAz épületek építésében 7,8 százalékkal kisebb lett a termelés
ĀTovábbra is kora tavaszi idő várható, időjárási frontok sorozata érkezik, és a következő egy hétben 2−15 milliméternyi csapadék valószínű
ĀAz elemzés szerint a folytatásban változékony, kora tavaszi időre kell számítani
ĀMíg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 24 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 14 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké kilencezerrel csökkent