KSH: 4,699 millió fő volt a foglalkoztatottak száma januárban
ĀMíg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 24 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 14 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké kilencezerrel csökkent
ĀMíg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 24 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 14 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké kilencezerrel csökkent
ĀAz aktív állam feladata megvédeni a gazdaságot, az embereket, és letörni az inflációt
ĀOrszágos átlagban az eddig beérkezett adatok szerint 80,9 milliméternyi csapadék hullott le
ĀJanuárban a budapesti átlagos bérleti díj 200 ezer forint
ĀA Demokratikus Koalíció és a Momentum dominanciaharcot fog folytatni, a többiek pedig a túlélésért fognak küzdeni
ĀA krízishelyzet ellenére a kormánypártok támogatottsága továbbra is stabil
ĀPéldául a babaváró kölcsön, a falusi csok, továbbá a kedvezményes gáztarifa is
ĀA Nézőpont Intézet friss felmérése szerint még a baloldali szavazók többsége sem érzett nagymértékű áremelkedést a tavalyi időszakhoz viszonyítva
ĀAz elemzés rámutat, jelentősebb javulásra akkor nyílik majd lehetőség, ha a háború véget ér, és az infláció jelentősen mérséklődik
ĀHiánypótló szakmai cikket közölt az MNB alelnöke
ĀA XXI. Százat Intézet friss eredménye rávilágít, igény igenis lenne a német társadalomban egy erős konzervatív párt jelenlétére
ĀMindez azt jelenti, hogy jönnek majd az uniós források, de csak idővel, hiszen a konkrét utalásokig még további küzdelmek lesznek – mondta az elemző
ĀAz áprilisi történelmi vereség után a baloldal kialakult válság miatt a szavazók is elfordultak a XXI. Század Intézet friss elemzése szerint
ĀA fölényes jobboldali választási győzelmek mögött többek között az elhibázott baloldali válságkezelés és szankciós politika áll
ĀA háború kitörése óta egyértelmű, hogy az Európai Unió szankciós politikája végső soron az EU-nak ártott a legtöbbet – írja a XXI. Század Intézet friss elemzésében
ĀA járvány negatív gazdasági hatásait támogatásokkal és alacsony kamatozású hitelekkel ellensúlyozta a kormány
ĀXXI. Század Intézet: Sem a háború kimenetele, sem az orosz katonai és politikai célok nem világosak teljesen, ahogyan az sem, hogy a Nyugat meddig hajlandó elmenni Oroszország feltartóztatása érdekében
ĀSzázadvég: A baloldal önkritika gyakorlása helyett, valótlanságokkal próbálják lejáratni Magyarországot a nemzetközi sajtóban
ĀTíz olyan átfogó programot, stratégiát fogadtak el és valósítottak meg az elmúlt évben, amely az MNB egynél több javaslatát is érinti
ĀA Századvég mérlegre tette a közelmúlt azon balliberális eseményeit, amelyek a volt miniszterelnök hatalmi ambícióit szolgálják
ĀXXI. Század Intézet: A régi leninista stratégiát alkalmazza a baloldal, mely szerint „minél rosszabb, annál jobb”
ĀSzázadvég: Áprilisban az egész világon Magyarországon oltották be arányosan a legtöbb embert
ĀSzázadvég: A hazai baloldal saját ideológiai szempontjainak érvényesítését Magyarország érdekei elé helyezi
ĀSzázadvég: A mostani válságot kisebb áldozatokkal vészelheti át az ország, mint a 2008-ast
ĀMigrációkutató Intézet: A szerdán hivatalba lépő elnök egy nagyszabású bevándorlási tervet fog benyújtani a kongresszusnak
ĀA frissen megválasztott pártelnök várhatóan a Merkel által megszabott irányvonalat képviseli a jövőben
ĀA demokrácia ugyanakkor velünk marad, amely már nemzeti alapú lehet – hangzott el a XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorában + VIDEÓ
ĀA Migrációkutató Intézet elemzésének középpontjában a Szíriaiak Barométer 2019 című tanulmány áll
ĀXXI. Század Intézet: Hiába hozott létre a kormányzás ellen szivárványkoalíciót az ellenzék, kormányzásképtelenségük továbbra is nyilvánvaló
ĀXXI. Század Intézet: Az új törésvonalnak a felismerése és a kialakulására való kezdeményező reagálás tette lehetővé, hogy a Fidesz–KDNP-pártszövetség lett a nemzeti erők képviselője