Lakművészet
ĀKÉTPERCES. Kovács úrnak az utóbbi napokban feltűnt, hogy a felesége azzal tölti az estéket, amivel korábban sohasem
ĀKÉTPERCES. Kovács úrnak az utóbbi napokban feltűnt, hogy a felesége azzal tölti az estéket, amivel korábban sohasem
ĀSZOBAKATEDRA. Már a címbeli kérdésfelvetés is anakronisztikusnak tűnhet, mikor a posztmodern sem ad kielégítő választ arra, hogy miként lehetne jellemezni napjaink gondolkodásmódját
ĀKÉTPERCES. Kovács úr felesége egyik este azt a kérdezte a férjétől, hogy milyen tárgy szeretne lenni. Ez volt a show-műsor témája is: a résztvevők az általuk választott tárgyként viselkedtek
ĀSZOBAKATEDRA. Halottak napján lapozgatom Pilinszky János, az egyik legnagyobb „szorongó” költő (Radnóti Sándor könyvében „a szenvedő misztikus”) verseit, keresem köztük a halálokat
ĀSZOBAKATEDRA. Nemcsak a rajz és a festés iránt érdeklődött Nagy Lajos, de többen kiemelték szép hangját. Nem törődött vele, aztán meghallgatta ügyvédnek készülő volt iskolatársa, barátja, aki énektanítással is foglalkozott
ĀKÉTPERCES. Mivel a hivatalban kötelező lett az internetes ügyintézés, J. Károly is egyre magabiztosabban igazodott el a virtuális világban
ĀSZOBAKATEDRA. Szerb Antal a Lánchídhoz hasonlította Arany Jánost – „nem avul el soha”. Az el nem avulásban értelemszerűen benne rejlik a klasszikusok modernsége
ĀSZOBAKATEDRA. Aktuálissá vált könyveim közt lapozgatok – mind régebbi könyv. Nemcsak az lehet időszerű, amit még nem olvastam, de az is, amit újra kell olvasnom
ĀSZOBAKATEDRA. Az irodalmi művek a kíváncsiság felkeltését is célozták, s olyan, addig ismeretlen területekre vezető „utazásokra” vitték az olvasót, amelyek letértek a szent szövegek által kijelölt útvonalakról
ĀSZOBAKATEDRA. Gyerekkoromban szerettem szétszedni mindent, amelyhez elég ügyes voltam, szűnhetetlen kíváncsisággal, hogy mi van belül, mitől és hogyan működik a szerkezet?
ĀKÉTPERCES. Egy szakácskönyvvel egészen jó pénzt kereshetne, gondolta J. Károly. De amint kigondolta, szembesülnie kellett a szükséges alapanyag hiányával
ĀSZOBAKATEDRA. A modern epika épp azért kezdett el játszani az idővel, mert a kronológiai rend megbontása mögött az időben immár otthontalan, az identitásvesztés határán álló, önmagát kereső ember küzdelmei állnak
ĀSZOBAKATEDRA. A „játszó ember” a kultúráról és művészetekről való modern gondolkodás egyik kulcsfogalma
ĀSZOBAKATEDRA. Az emlékezés nemcsak felidézés, hanem újratanulás, és nemcsak arról tudhatunk meg valami újat, akire emlékezünk, hanem magunkról is
ĀKÉTPERCES. Ahogy számolgatni kezdte, hogy mennyi ideje van még a nyugdíjazásig, J. Károly rádöbbent, hogy nincs végrendelete
ĀSZOBAKATEDRA. A Szózatban a „légy híve” fel- és megszólítás azt jelenti, hogy legyél hűséges a hazádhoz, de azt is, hogy higgyél benne. Ha hiszel valamiben, ahhoz hűséges is vagy
ĀKÉTPERCES. Annak ellenére, hogy gyakran tűnt úgy, mintha gondolkodna, J. Károly nem volt filozófus alkat. Inkább csak eltűnődött, ami azt jelenti, hogy abban a pillanatban nem gondolt semmire, és épp azon tűnődött, hogy mire kellene gondolnia
ĀSZOBAKATEDRA. A térhez való viszony Fekete Istvánnál nem mindig megy át ilyen átalakuláson, a legtöbbször megmarad olyan helynek, amely a hősök számára biztonságot jelentő centrum, ahol rend van
ĀSZOBAKATEDRA. Szocializálódhat-e valaki steril körülmények között, míg a világ valóban nem steril, ám ami később illúziónak tűnik, még mindig maradhat követendő etikai elv
ĀSZOBAKATEDRA. Szerettem volna azzal egyszerűsíteni a mindenfelől áradó, zavaró és kaotikus képeken, hogy gyermek- és ifjúsági irodalmat forgatok
ĀSZOBAKATEDRA. Az ígértem – némi iróniával a „könnyű nyári” kifejezésben –, hogy a prózai említések után a költészet dimenziójáról szól a következő lecke
ĀHa nem a keresztyénséget akarták kigúnyolni, akkor a görögöket? Vagy magának a játéknak a szellemét és szentségét?
ĀKÉTPERCES. J. Károly csak most vette észre, hogy a kánikulában megfagyott a levegő. Látszólag felforrósodott, mikor az uniós tisztségviselőket választották