Az ítélőképességről
ĀFel kell ismerni a bűnt és az erényt. S amiről napnál világosabban bizonyosodott be, hogy bűnben fogant, s mérhetetlenül sok szenvedést okozott, még egyszer nem szabad engedni érvényesülni
ĀFel kell ismerni a bűnt és az erényt. S amiről napnál világosabban bizonyosodott be, hogy bűnben fogant, s mérhetetlenül sok szenvedést okozott, még egyszer nem szabad engedni érvényesülni
ĀMi itt, Közép-Európában még hiszünk abban, hogy elkerülhető a „nyílt társadalom” nyílt diktatúrája
ĀMennyi gyötrelmes kérdés kínozza hiába az embert. De mégis fel kell tennünk ezeket a kérdéseket, s jó, ha a választ is megtaláljuk, mert senkit nem szerethet igazán, ki magát sem tudja szeretni
Ā„A nemzet néha csak egy-két emberben él, míg az utcán ezrek ordítoznak… A nemzet lélek, a tömeg csak test.” Húsz szóban mennyi tévedés és mennyi igazság! Nem, soha nem „egy-két emberben” élt a nemzet
ĀOtt lehetünk Hendrixszel 1969-ben Stockholmban. Mintha unná a koncertet, de a hangok! Innen is, onnan is simogatnak, csípnek, csókolnak. Indiánok, honfoglalók (akik megvetették lábukat ezen a csodálatos földön), rabszolgák utódai
ĀMiért térdelnek, nem tudják, de így kell. A stadionban. Miért pont ott? Mintha nem tudnánk, ki vitte a stadionokba a politikát. A nemzetiszocialisták és a kommunisták
ĀMintha valakik ma is úgy éreznék az Európai ban, hogy ők tulajdonképpen egy teljhatalmú Szövetséges Ellenőrző Bizottság vezetői. Mi pedig legyőzöttek vagyunk
ĀMúzeum és semmi se legyen. Leginkább liget ne legyen. Sivatag kell, az illik hozzánk. Maradjanak a romok a várban, az illik hozzánk
ĀKellemes csütörtök délután volt, sokan épp hogy csak elfogyasztották ebédjüket. Volt, aki lepihent, jólesik ilyenkor egy kicsit szunyókálni
ĀRemélem, méltón megemlékezik majd az ország a mostani dühödt össznépi fontoskodás közepette is annak a fátumos eseménynek a kerek évfordulójáról, amelynek következtében megszabadultunk az idegen katonai megszállástól
ĀNéhányan az idegen istenekhez való odabénulás narkotikus állapotában pillanatnyi érdekeikért odadobnák az ország és a nemzet jövendő boldogulását is
ĀÚj-Zéland akkori összlakosságának háromszorosát, 3,3 millió magyar nemzetiségű embert kényszerítettek idegen államokba. Úgy, hogy nem vándoroltak ki: otthon maradtak, csak a talajt húzták ki a lábuk alól
ĀA Horthy-korszak iránti nosztalgia felért egy B-listával, internálással, kitelepítéssel, emigrációval
ĀA mostani napok nem az én idegrendszeremnek valók. S ezek a „mostani napok” túl régóta tartanak már, és úgy érzem, még sokáig fognak is
ĀBécsben minden az osztrákok saját rendkívüliségükbe vetett általános meggyőződését hirdette
ĀDe itt toporognak már az ifjú vének, fenyegetnek, hogy földönfutóvá teszik az embereket
ĀValami olyan korba csöppentünk, amikor a mellékes dolgokat eltúlozzuk, s a lényegesekről mintha megfeledkeznénk
ĀMinden erőfeszítésünk sikeressége – most nekem úgy tűnik –, végül is a nemzet(ek) kulturáltságán áll vagy bukik. A miénken is
ĀII. Rákóczi Ferenc emléknapja van ma, március 27-én, születésének napján. Egy nagyszerű kor elevenedik meg, ha valaki veszi a fáradságot és beletekint e rendkívüli férfiú életregényébe
Ā„Ha vége lesz ennek a rettenetnek” – ezekkel a szavakkal fejeztem be tavaly ilyenkor a gondolataimat e hasábokon
ĀAki újra és újra átfesti arcát, s belép a hazugság panoptikumába, ne várjon megértést
ĀAz már menthetetlen, aki ma csak abban reménykedik, hogy „végre együtt kezdjünk utálni”
ĀA faluba, ha visszatért tíz év múlva a meghurcolt paraszt, csak azért is a saját házát igyekezett visszavásárolni. Ebben a gesztusban benne volt az egész század összes gyötrelme
ĀAzt a kort éljük, amikor a lelkiismeret fájdalmait a lélek megtagadásával próbálják gyógyítani