Titkos háború
ĀMennyire viszolygok a titkos háborúktól! Amelyek nem a frontvonalakon zajlanak, hanem a hátországban
ĀMennyire viszolygok a titkos háborúktól! Amelyek nem a frontvonalakon zajlanak, hanem a hátországban
ĀPontosan száz éve november 17-én furcsa csoport szállt le az egyik budapesti pályaudvaron a zsúfolt szerelvényről
ĀA stréber addig tipor és tapos, amíg a maga területén főelvtárs lesz, s ezért fűti a gyűlölet
ĀCsendes nyári időben néha hirtelen, kavargó, szénaboglya-borogató szél kerekedik, amely magasba ragadja az országút porát, a fák ágait és a lányok szoknyáját
ĀAz oroszoknak csalódniuk kellett. Nem számoltak ugyanis ekkora fegyveres ellenállással
ĀVisszatérek! – mondja a főhős a mozivásznon, s bizony örök emberi igény az újrakezdés, az újbóli nekirugaszkodás
ĀMa, amikor boldog-boldogtalan magyarországi diktatúráról beszél, s aki a virtuális Hyde parki emelvényen áll, telekiabálhatja Európát is, érdemes egy kicsit elrévedni, valójában milyen is egy diktatúra
ĀTemplomban beszélni nagyon nehéz próba. Még akkor is, ha az ember előre eltervezi a mondandóját, hát még, ha szellemet próbáló kérdésekre válaszol
ĀNemzetet nem lehet elpusztítani, mert van valami misztikus ragaszték, amely összetartja
ĀLátjuk: vonulnak, kiabálnak. Százféle dúlt lelkű emberek. Most már elég lenne ezekből
ĀTalán van, aki szánalmasnak találja, de a levéltárban bogarászó történésznek is vannak kalandjai. Mármint az iratokkal
ĀA fizikai határokat le lehet zárni az illetéktelenek előtt, a lelkieket meg újra az élethez, szeretethez, a természethez illeszteni. S a megszakadt szép imát folytatni
ĀA félbemaradt ember legerősebb érzelme, hogy nagyon dühös a világra. Nem úgy alakultak a dolgai, ahogy elképzelte
ĀIstván királyról nem esett szó, Szent Istvánt említeni pedig felért egy önkéntes beutalóval az ÁVH-ra. De gondoltak rá mindig az emberek, mint a prímásra is a börtönben
ĀMostanában gyakran elgondolkodom azon, egyén és a közösség sorsa mennyire volt szinkronban a múltban, s mi mennyire élünk, élhetünk benne a történelemben
ĀBiztosan volt már olyan órájuk, napjuk, amikor nem hagyta önöket nyugodni egy kellemetlen, lehangoló érzés arról, hogy mindent rosszul csinálnak
ĀNem hiszek a véletlenben. Nekünk kell a Földön hinni a szépségben, s a szennyet eltakarítani
ĀMegtöretlen szeretet, kedves dallamok: nyugtassátok le a felbolydult kedélyeket
ĀA megbillent kereszt, a csillogó víztükör, a becsukódó ajtó: minden rád emlékeztet
ĀA választási vereséget nehéz elviselni. Az értelmesebb ember ilyenkor magában keresi az okokat, új stratégiát dolgoz ki, megpróbál alkalmazkodni a helyzethez
ĀSoha nem látott háborút indítottak Európa ellen, a szeretet álarcában! S a hazugságokat „bizottságok” igazolják – többségi szavazattal
ĀMás fontos dolgok mellett a pihenés képességét sem sikerült elsajátítanom
ĀFelidézem hatvannyolcat én is, hogy felfogjam, milyen messze van, mégis milyen ismerős
ĀA tavaszi napsugár melegét nem tudom eltenni. A fájdalmat sem, amely hosszú évek alatt megkeserítette s megkönnyítette életünket és halálunkat
ĀA rengeteg fontos hír mellett engem a múlt héten az fogott meg, hogy Franciaországban nem lehet többé táviratot feladni
ĀElindultam, csak úgy céltalanul, mert már nehezen bírtam a házban, ahol „önnönmagammal négyszemközt élek”