Népszavazás
ĀMost aztán mindent bele! Mindenki kérjen bocsánatot! De rögtön. Aztán mondjon le! Mindenről. Népszavazást mindenről! Az alkotmányról. A köztársasági elnök választásáról
ĀMost aztán mindent bele! Mindenki kérjen bocsánatot! De rögtön. Aztán mondjon le! Mindenről. Népszavazást mindenről! Az alkotmányról. A köztársasági elnök választásáról
ĀSokan állítják, hogy a történelem ismétli önmagát, én nem hiszem. Leginkább azért nem, mert azonos történelmi helyzetek soha nem jöhetnek létre
ĀA fasizmus nem volt se jobboldali, se baloldali. Egyszerűen szélsőséges volt. Elvetette a hagyományos kategorizálást
ĀMilyen kiábrándító, hogy ma is az önrendelkezésünkért kell küzdenünk. Valamit lehet, hogy nem értünk. Az erősebbek szemében mi csak zsákmány vagyunk
ĀA közelmúlt varázslatos fél évszázadában fontos volt, életünk elidegeníthetetlen része volt a művészet. Nemcsak a kultúra, nemcsak a civilizáció, hanem a művészet
ĀTizenkét menet. Harc a kegyelemért. Fel kell készülni rendesen. Meghatározni a célt. Kezdetben a cél nem lehet más, mint a győzelem. Látványos, magabiztos győzelem. Kiütéssel
ĀÉppen ma – a vallásszabadság napján – nem hagy nyugodni az ősi magyar panasz, a querela hungariae
ĀHa háború lehet, akkor minden szörnyűség visszaköszönhet a rémes huszadik századból, mindaz, amiről azt hittem, hogy elmúlt, nem térhet vissza soha már
ĀEbben a most elmúló évben minden nehézségünk feltárulkozott a maga pőreségében. Minden, ami a Kárpát-medencébe telepedve velünk volt ezer esztendeje
ĀA világ örömre vágyik. Mi mindannyian örömre vágyunk. Nem pusztán élvezetekre, hanem derűre. Ezt az érzést csak úgy érhetjük el, ha élnek bennünk eszmények
ĀMoszkvát betakarta a fél méteres hó, és az emberek megőrülnek egy szőke sámánért. Az illető egy harmincéves orosz srác
ĀMicsoda kép bontakozik ki a két háború közöti időszakról! A társadalmi élet fénypontjai: színház és football mérkőzés. Mindkettő Edelényben
ĀMoziban jártam. Ötévente, ha előfordul mostanában ilyesmi. Kissrác-korom legkedvesebb időtöltése ennyire eltávolodott tőlem
ĀBékeidőben – azt hiszem – az volt a legnagyobb magyar tragédia, hogy a paraszti ifjúság elhagyta a falut
ĀHogy miként került a Napóleon-aranyérme Bertalan bácsihoz, azt már akkor is jótékony homály fedte, amikor egyáltalán felbukkant a nemes veret a vízivárosi családban
ĀSok lázadást láttam. S mostanában kezdem érezni, akaratán kívül milyen nagy szolgálatot tett nekünk a nyilvánvalóan életképtelen – de mégis létező – szocializmus
ĀOlvasom, hogy 2004-ben november 3-án szerelt le az utolsó magyar sorkatona. Ezzel megszűnt a sorkatonaság
ĀNehéz teher a múlt. Sokan szabadulnának tőle, mások emlékezete igencsak „szelektív”. Közben egész iparág települt a múltgyártásra, -hamisításra
ĀA rejtett elitektől mindig viszolyogtam. Talán mert éppen az elrejtőzésük miatt soha nem voltam tisztában a mibenlétük felől
ĀMost kell, hogy észnél legyünk, helyén legyen a szívünk. Most, mikor megint úgy érezzük, minden összeesküszik ellenünk. Most, mikor háború dúl és háború fenyeget
ĀÖssze vagyunk kötözve, egyetlen idő és tér részei vagyunk. Szétszálazni az időt nem lehet. Itt van minden ősöm, minden utódom
ĀEljön az idő, vagy már el is érkezett, amikor a világmegváltó ideológusok és a végrehajtó hatalmi akarnokok meg fogják kérdőjelezni a népképviseleti választások létjogosultságát
ĀÚgy hallom, az Európai Parlamentben egy „zöldpárti” képviselő Lenint idézte. Nem elrettentő, hanem követendő példaként. Valami ilyesmit: „ahol akarat van, ott megoldás is van”
ĀA szépségtől, hittől, ősi mítoszok szobrokon megcsillanó fényétől, a forró levegő rezgéseitől káprázó szemekkel érkeztem meg a Capitolium alá
ĀDe sajnos a múlt itt van velünk. A megbélyegzést egyesek politikai érv helyett használják. Érv nincs: fasiszta! Ne becsüljük le ennek a veszélyét
ĀNincs. Ne legyen! – bömbölik kidülledt erekkel. Azzal kezdődött, hogy ne legyen világkiállítás. Emlékeznek? Nem lett. Ne legyen olimpia. Az se lett
ĀMost, hogy újabb esküvő volt a családban, sokat gondoltam a jövőre. Vajon milyen lesz az élet itt Európában, Magyarországon ötven vagy száz év múlva
ĀLejárt már a kurucok és labancok ideje: a tetthazafiak ideje jött el. Érdekes korszak, amikor a rebelliónak, a lázadásnak is építőnek kellene lennie. Akkora a baj a világban
ĀMi is volt a legfőbb oka, hogy a magyarság létszáma nemhogy megduplázódott volna, de ma már az is veszélybe került, hogy az 1913-as tízmilliós számot megtartsa a Kárpát-medencében? A perspektíva hiánya