
A kassai foci a magyarok és a szlovákok közös ügye
ĀNem csak vízipóló lesz csütörtökön
ĀNem csak vízipóló lesz csütörtökön
ĀA zöld-fehérek a Noah ellen szerzett fontos győzelemmel tették meg az első lépést a csoportkör felé
ĀNégy évszakos figyelem
ĀAz örmény FC Noah együttese ellen kezdi meg szereplését a Ferencváros
ĀSzép sportmúltat tud fölmutatni az ország
ĀÓriási csata Szingapúrban
ĀA 25 éves Marozsán magyar idő szerint 21.30 órakor csap össze a 203 centis, ágyúszerű adogatásairól is híres kanadaival
ĀMutatjuk az eredményeket is
ĀA BL-selejtezőn magyar idő szerint 18 órakor harsan fel a kezdő sípszó
ĀA játékokon 152 magyar indul 14 sportágban
ĀOrosz-amerikai csapat birkózó mérkőzést rendeznek Budapesten
ĀAz 596 ezer euró (238,4 millió forint) összdíjazású kitzbüheli salakpályás tenisztorna nyitófordulójában történt
ĀSchmidt Ádám szerint a Sportgarden fesztiválhelyszín iránt nagy az érdeklődés
ĀA magyar csapat eddig öt ezüst- és három bronzérmet szerzett
ĀHornyák Zsolt szerint egész nyáron a nemzetközi kuparajtra készültek
ĀA Vasas 25 éves teniszezője a következő fordulóban Gabriel Diallóval találkozik
ĀA magyar együttes a harmadik játékrész végére eldöntötte az összecsapást
ĀLigarendszerben játszanak majd a csapatok
ĀRosberg helyett egy sportpszichológushoz fordult segítségért
ĀA Barbócz Blanka, Taksonyi Blanka kettős a 23. helyen végzett
ĀAz M4 Sport élőben közvetíti az összecsapásokat