
Döntetlent játszott a magyar válogatott Hollandiával + GALÉRIA
ĀEmberhátrányban mentettek pontot a vendégek
ĀEmberhátrányban mentettek pontot a vendégek
ĀTalálgat a sajtó
ĀMivel Sallai kisebb problémája ellenére vállalta a játékot, így Rossinak nem kellett megbontania a szokásos támadó trióját
ĀA lehetséges pályázók sorában ott van Budapest is
ĀA játékos a Parma legutóbbi bajnoki mérkőzésén sérült le
ĀA 32 éves magyar teniszező a nagy hármas mindegyikével összecsaphatott
ĀA háromnapos kajak-kenu szuperkupa maratoni döntőkkel vette kezdetét
ĀPárizs után újra verseny
Ā„Most időt kell adnom a testemnek és a lelkemnek”
ĀGyőztek az északmacedónok Rigában
Ā„Más meccs lesz, mint az eddigiek, mert minden ellenfél máshogy játszik”
ĀA szánkóversenyekre lényegesen olcsóbban be lehet majd jutni
ĀAlexander-Arnoldot már januárban vinné a Real Madrid
ĀA 12 év után leköszönő Thomas Bach NOB-elnök helyére heten pályáznak
ĀA román bajnoki címvédőnek három győzelem után ez volt az első veresége
ĀRossi: Különösen nehéz összecsapás vár ránk
ĀKülsérelmi nyomot nem találtak rajta, a találgatások szerint szívroham végezhetett vele
ĀA salakkirály karrierje során 92 ATP-tornán diadalmaskodott
ĀA magyar válogatott játékos két lepattanóval és egy gólpasszal is kivette részét csapata sikeréből
ĀA bennmaradás a tét
ĀMutatjuk, mire kell számítani