Sport

Kifacsart narancs

A csehek okkal bíztak a válogatott edzői stábjában dolgozó Tomás Galásek szakértelmében. Galásek 1996 és 2006 között, tíz évet játszott Hollandiában.

Kiválóan ismeri a holland futballt, magát Frank de Boert is, az ő feladata volt, hogy kitalálja, a hollandok játékának ellenszerét. Az eredmény alapján csak az a kérdéses, minek volt nagyobb szerepe a papírformát felrúgó győzelemben: a valóban a minden részletre kiterjedő taktikának, vagy annak, hogy a hollandok régen játszottak ennyire gyengén, mint a Puskás Arénában?

Egyetlen kaput eltaláló lövésük sem volt, a hollandok Eb-történetében még csak hasonlóra sem volt példa korábban. Ezzel együtt, akár nyerhetett is volna az Oranje, de az 52. percben Vaclik kapus vetődve leszedte a labdát Malen lábáról – kétségtelenül ez volt a meccs kulcsmomentuma. Az ellentámadásnál azután Matthijs de Ligt igyekezett szerelni Schicket, estében kézzel belekapott a labdába, Karaszjov előbb csak sárgát adott neki, majd a VAR segítségével pirosat.

Csehország emberelőnybe került, a 68. percben Tomás Holes fejesével vezetést szerzett – Hollandia innentől kezdve már csak futott a pénze után. A 81. percben a tornán már négy gólnál járó Patrick Schick is betalált, ezzel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Csehország 2–0-ás győzelemmel jutott tovább és készülhet Bakuba, a dánok elleni szombati negyeddöntőre, ahol egyáltalán nem számít majd esélytelennek.