Több mint 400 ezer dollárért keltek el a holland válogatott mezei
ĀA befolyt összeggel a Katarban dolgozó vendégmunkásokat támogatja a csapat
Mezárverezéssel segítik a hollandok a Katarban dolgozó vendégmunkásokat
ĀCody Gakpo mezeit Ázsiába adták el
„Lionel Messi újabb mesterkurzust tartott”
Ā„Az Albiceleste már háttal állt a falnak, a hosszabbításban nagyon fájó mélységet kellett megélnie”
Egy wolfsburgi trükköt másoltak le a hollandok a góljuknál
Ā„Tudtuk, hogy Weghorst néhány éve így lőtt gólt a Bundesligában”
Feltűnési viszketegségében teleszórta sárga lapokkal a meccset
ĀA spanyol játékvezető, Mateu Lahoz elhatározta, hogy történelmet ír
Az argentinok nyertek, a hollandok veretlenül búcsúztak
ĀAz Albiceleste hőse Emiliano Martínez volt a szétlövésben
A 71 éves, revitalizált Van Gaal még folytathajta
ĀA holland szövetségi kapitányról az AP azt írta, lehet, hogy marad még
Dumfries főszereplésével negyeddöntős a holland válogatott
ĀMég a mindig elégedetlen Louis van Gaalnak is tetszett csapata játéka
Megijedtek a hollandok néhány órával a meccsük előtt
ĀKihagyták az egymás elleni kétkapus játékot is
A hollandoknak és az angoloknak ez csak ujjgyakorlat volt
ĀKét európai mellett egy észak-amerikai és egy afrikai jutott tovább
Visszakérhetnék a katari szurkolók a jegy árát
ĀEgervári Sándor: A hollandok fél gőzzel is csoportelsők - INTERJÚ
Csoportelsőként juthat tovább Hollandia a világbajnokságon
ĀEcuador Szenegállal küzd a nyolcaddöntőbe kerülésért Katarban
A hollandok örülhettek a döntetlennek Ecuador ellen
ĀEnner Valencia szerezte Ecuador legutóbbi hat vb-gólját
Már pénteken továbbjuthat a holland vagy az ecuadori csapat
ĀEgymás ellen játszik al-Rajjanban a két együttes
Van Gaalért küzdenek a hollandok
ĀA 71 éves szövetségi kapitányról még áprilisban derült ki, hogy prosztatarákban szenved, kora miatt feltehetően ez az utolsó világbajnoksága ezen a poszton
Az első kaput eltaláló labda hozta a holland győzelmet
ĀMendy kapus nagy hibája kellett az Oranje első góljához
A hétfői vb-program, pályán az angolok is
ĀHarry Kane lehet az első kétszeres vb-gólkirály futballista
Ronald Koeman váltja a vb után a beteg Louis van Gaalt a holland válogatott élén
ĀLabdarúgó-világbajnokág
Lemondott a hollandok szövetségi kapitánya
ĀFrank de Boer a csehek elleni csalódást keltő nyolcaddöntős vereség után távozik posztjáról
Kifacsart narancs
ĀA csehek okkal bíztak a válogatott edzői stábjában dolgozó Tomás Galásek szakértelmében. Galásek 1996 és 2006 között, tíz évet játszott Hollandiában
Holes és Schick hazaküldte a hollandokat
ĀA rendkívül szervezetten játszó cseh csapat teljesen megérdemelten aratott 2-0-s győzelmet Hollandia ellen az Eb nyolcaddöntőjében - Silhavy: A csapatszellem átsegített minket a nehézségeken
Frank de Boer szervezett cseh válogatottra számít Budapesten
ĀA csehek szeretnének meglepetést okozni a csoportjukat százszázalékos teljesítménnyel megnyerő hollandok ellen
Az utolsó meccsre is kell karszalag a belépéshez a Puskás Arénába
ĀPuskás Arénában vasárnap rendezik az utolsó mérkőzést, amelyen a holland és a cseh válogatott küzd meg egymással
A hollandok meglepetésembere
ĀDenzel Dumfries eddig az Oranje öt góljában is szerepet játszott a tornán
Ausztria nyolcaddöntőbe jutott
ĀAz ukránoknak a döntetlen is elég lett volna a csoport második helyéhez, beelőzték őket: 0-1 - A hollandok tét nélkül focizva nyertek 3-0-ra Észak-Macedónia ellen