Lamine Yamal gólja is jelölt a Puskás-díjra
ĀA FIFA honlapján december 3-án éjfélig lehet voksolni
ĀA FIFA honlapján december 3-án éjfélig lehet voksolni
ĀLisztes a szünetben állt be, négy perccel később fejjel volt eredményes
ĀAz argentin csapat csütörtökön érkezik Angolába
ĀA londoniak ezt megelőzően nyolc tétmeccset játszottak le kapott gól nélkül
ĀMost minden a Premier League-ről és a hétvégi City elleni meccsről szól
ĀCombizomszakadás miatt nem léphet pályára Désiré Doué
ĀAz élvonalbeli klubok megdöbbenéssel reagáltak
ĀMartinez nem tudta elkerülni az ütközést
ĀAz osztrák rendőrség megállította a ferencvárosi szurkolók különvonatát
ĀA Liverpool a sikerrel feljött a tizedik helyre
ĀKerkez Frankfurtban nem játszott, míg Szoboszlai betalált és adott egy gólpasszt
ĀSzijjártó Péter: hat magyar konzul lesz jelen az FC Salzburg-Ferencváros futballmérkőzés helyszínén
ĀTánczos Barna az erdélyi magyar közösség egységes fellépését szorgalmazta
ĀA piros-fehérek a Premier League-ben öt ponttal a 17. helyen állnak
ĀBejegyzését már több mint hárommillióan lájkolták
ĀA Bölöni - Az erdélyi legenda című film november 6-tól látható a hazai mozikban
ĀA portugál klasszis már több mint egymilliárd dollárt keresett karrierje során
ĀSchmidt Ádám úgy vélekedett, hogy a valódi siker a győzelmek összessége
ĀAz elmúlt szezonban 57 mérkőzésen 34 gólt szerzett és 25 gólpasszt adott
ĀSorozatban nyolcadik idegenbeli bajnokiján maradt nyeretlen
ĀA nemzeti csapat következő ellenfele Örményország lesz
ĀA tolna vármegyei csapat támadója a válogatottban is szeretné még megmutatni erényeit