Az Eriksent megmentő orvosi csapat és Kjaer kapja az UEFA elnöki különdíját
ĀA 2020-as Eb igazi hősei - így jellemezte az elismerésben részesülőket Aleksander Ceferin
ĀA 2020-as Eb igazi hősei - így jellemezte az elismerésben részesülőket Aleksander Ceferin
ĀSzijjártó: Nekünk az elmúlt öt hétben is volt még munkánk bőven a következményekkel
ĀA cseh csatár a félpálya közeléből, 45 méterről ívelte át a skótok kapusát
ĀKülön vizsgálják, hogy mi történt a meccs előtt, illetve alatt
ĀCsak amikor a csapattársaim rohantak felém, akkor döbbentem rá, hogy vége, mi vagyunk az Európa-bajnokok - emlékezett vissza az angolok elleni büntetőpárbaj utáni pillanatokra az olasz kapus
ĀA torna két társgólkirálya, Cristiano Ronaldo és Patrik Schick nem kapott helyet az együttesben
Ā„Együtt megyünk nyaralni, úgyhogy ne aggódjatok”
ĀA középpályás a Manchester United legendájának, Roy Keane-nek a nyilatkozatára válaszolt
Ā„Nem volt nagymértékű, nem volt a stadiont átható semmifajta diszkriminatív megnyilvánulás, vagy viselkedés egyetlen Budapesten rendezett labdarúgómérkőzésen sem”
ĀIsmét elbukott büntetőpárbajról, könnyekről és harcoló oroszlánokról ír az angol sajtó az Eb-döntő másnapján
Ā1992 után másodszor választottak kapust a torna legjobbjává
ĀKönnyeivel küszködve értékelt az olasz kapitány - Gareth Southgate jelölte ki a tizenegyesrúgókat, ezért vállalja a felelősséget
Ā„Úgy látszik, az UEFA továbbra is alkalmazza a már korábban megismert munkásőr-hajlamú nézőtéri besúgókat”
ĀA nézők viselkedése miatt 30 ezer eurót kell fizetni + VIDEÓ
ĀA háromoroszlánosok még soha nem nyerték meg az Eb-serleget, az olaszok legutóbb 1968-ban
ĀA szurkolók állítólagos diszkriminatív megnyilvánulása miatt emellett 100 ezer euróra is megbüntették a magyar szövetséget, amelynek „Egyenlő Játék” feliratú molinót kell majd kifeszítenie
ĀA labdarúgók Eb-győzelmük esetén körülbelül 11,2 millió euró jutalmat kapnának, sajtóértesülések szerint ezzel a brit egészségügyi szolgálatot támogatnák
ĀSztanyiszlav Csercseszov 2016 augusztusa óta irányította a Szbornaját, a mostani Eb-n azonban már a csoportkör után búcsúzni kényszerült a csapat
ĀSouthgate-et és az Eb-fináléba jutó válogatottat méltatják az angol lapok az elődöntő másnapján
ĀAz angol válogatott 55 év elteltével jutott ismét döntőbe nagy tornán, az Eb vasárnapi fináléjában az olasz együttessel csap majd össze
ĀAnglia-Dánia 2-1 - Vasárnap Angol-Olasz Eb döntőt láthatunk majd
ĀA torna előtt nem sokan hittek abban, hogy Olaszország döntőt játszhat, mondta Mancini
ĀAnglia válogatottjával legutóbb 1968-ban, 53 esztendővel ezelőtt fordult elő, hogy egymást követő két nagy futballtornán (vb-n és Eb-n) a legjobb négy közé jutott
ĀAz UEFA meghívta őt élettársával együtt, valamint a hat rohammentőst, akik az Európa-bajnokság második napján ellátták őt a koppenhágai gyepen
ĀKiegyenlített, jó színvonalú meccsen az olasz csapat összességében megérdemelten harcolta ki a fináléba kerülést
ĀAz Euro 2020 eddig lejátszott mérkőzésein a „takarékosan, de biztosan” előre-haladó angolokat is megelőzve Olaszország nyújtotta a legjobb teljesítményt
ĀGazdag irodalma van az eddigi olasz–spanyol (spanyol–olasz) mérkőzéseknek
ĀA magyarok megköszönték a válogatott bravúros szereplését - VIDEÓ
ĀA spanyolok csapatkapitánya kihagyta a maga büntetőjét Svájc ellen, de kedden újra odaállna rúgni, ha szétlövésre kerülne sor
ĀA Squadra Azzurra a végeredmény által mutatottnál magabiztosabban, nagyobb fölénnyel győzte le a FIFA világranglistáját vezető Belgiumot 2–1-re.