Amfiteátrumok Pannóniában

A panem et circenses, azaz a kenyérhez és a cirkuszhoz való hozzáférés is a római polgárok elidegeníthetetlen joga volt, amelyek nélkül a birodalomnak egyenesen a léte, de legalábbis a nép és a hatalom kényes, örökké változó viszonyának egyensúlya került veszélybe.

Nem csoda hát, hogy a fővároson kívül a tartományokban is mindenhol megtalálhatók a gabonatárolók – és az amfiteátrumok.  

Pannóniában a ma leginkább ismert amfiteátrum a Kr. u. 2–3. században virágzó Aquincumban volt, ez a Nagyszombat utcai katonai amfiteátrum, amelynek küzdőtere – de nem maga az épület – a legnagyobb a világon. Kevésbé ismert a Nagyszombat utcaitól alig pár megállónyira lévő polgárvárosi amfiteátrum az Aquincum HÉV-megállónál.  

Mindkettő a Kr. u. 2. században épült, és körülbelül ötezer főt volt képes befogadni. Az előkerült állatcsontvázak alapján nem valószínű, hogy tigrisek vagy oroszlánok harcoltak volna a pannon föld hűs rögein – de az itteni erdőségekben előforduló állatok, így a vadkan, a farkas, a szarvas, sőt akár medve is megjelenhetett a küzdelemben.

A nézők ugyanúgy fogadhattak a győztesre, mint ma a lóversenyen, és egymás után legalább 25 küzdelem zajlott le.

A polgárvárosi amfiteátrum lelátójának kőpadjai közül néhányon látható a páholy tulajdonosának neve: Aelius Quintus, Claudius Fabianus és Gaia Valeria Nonia – egy hölgy is szórakoztatónak találta a küzdelmet.

Két főkapu volt, a porta pompae, azaz a díszkapu a bevonulásra szolgált, míg a porta triumphalison a győztesek távoztak. A porta Libitinae (halottak kapuja, a halál istene, Libitina nevéből) arra szolgált, hogy kihúzzák az áldozatok holttestét.

Hogy ki győzött, az a római logika szerint Nemesistől, a játékok istennőjétől, a sorsistennőtől függött. Ezért a  nemeseumok mindenhol megtalálhatók a küzdelmek színhelyén.

A polgárvárosi amfiteátrum mellett gladiátoriskola is működött, mindkettő a városfalon kívül kapott helyet.

A katonavárosi amfiteátrum, ahogy említettük, a világ legnagyobb arénáját foglalja magában, ám ez a rekord legfeljebb a küzdőtérre áll, mivel nézőterén legfeljebb tizenháromezren fértek el, ami a Colosseum hetvenezer fős befogadóképességét alapul véve nem sok.

Az északi kapu szolgált a bevonulásra, és ebből nyílt a halottak kiszállítására alkalmas kapu is. Megtalálták az állatok ketreceit befogadó fülkéket is. Mivel előkerült az építkezés táblája, pontosan lehet tudni, hogy a Legio II adiutrixhoz köthető az épület, amely Kr. u. 145 és 161 között épült. Lehetséges, hogy előtte már állt a helyén favázas amfiteátrum.

Ennek az épületnek az utóélete legalább annyira érdekes, mint megépülésének története: egyes nyomok utalnak rá, hogy Attila hunjai használták, majd a honfoglaló magyarok költöztek bele. Ez lehetett a középkori forrásokban szereplő Kurszán-vára.

A középkorban kivégzőhely volt, erre utalnak az amfiteátrum helyének 17–18. századi nevei is: Sintérhegy, Galgenberg – írja Tóth István az amfiteátrum történetéről. Noha ezután beépítették, a „Királyhegyet”, vagy ahogy az óbudaiak nevezték, „Királydombot” még a 20. század elején is úgy tartották számon, mint a helyet, ahol egykor a palota állt. A házak kirajzolták az eredeti építmény falait, és 1925-ben sikerült azonosítani az épületet, ám azt csak a második világháború elején tárták fel teljesen.

Lehetséges, hogy a római Colosseumhoz hasonlóan ezt az amfiteát­rumot is fel lehetett tölteni vízzel, erre utal, hogy a római strandot ma is tápláló források vizét vezető aquaeductus a föld alatt elér katonavárosi amfiteátrumig, ami lehetővé tette ezt.

Pannóniában épült amfiteátrum a fentieken kívül Sopronban (Scarbantia) is, ahol szintén feltártak Nemesis-szentélyt, ám szintén csak a 20. század elején: a romok akkor kerültek elő, amikor az úgynevezett Bécsi-dombon 1922-ben gyerekek római pénzeket és egy nőstényfarkasos üveggemmát találtak.

Komárom (Brigetio) és Szombathely (Savaria) mellett az ausztriai Petronellben (Carnuntum) is volt amfiteátrum, az egykori római épületek szerkezete pedig nagy hasonlóságot mutat.