Külföld
Irán: újabb halál- és börtönbüntetések
Az igazságügyi minisztérium szóvivője szerint egyelőre a halálos ítéletek nem jogerősek, így valamennyi vádlott fellebbezhet

Az ügyészek szerint a 27 éves Adzsamiant meztelenre vetkőztette, többször bántalmazta, majd meggyilkolta a gyászolók egy csoportja, akik egy korábban meghalt tüntető, Hadis Nadzsafi emléke előtt rótták le tiszteletüket.
Az iráni főügyész, Mohammad Dzsafar Montazeri pedig meglepő kijelentést tett, amikor közölte, hogy az ország öltözködési szabályait felügyelő erkölcsrendészetet felszámolták, bár a megjegyzéseit eddig nem követte hivatalos bejelentés.
A szeptemberben kirobbant tüntetések óta rengetegen vonultak utcára, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a számtalan igazságtalanság, köztük a 22 éves kurd nő, Mahsa Amini halála miatt, aki azután vesztette életét, hogy az iráni erkölcsrendészek brutálisan bántalmazták.