Sport
Irán tiltakozott az iráni zászló csonkítása ellen az amerikai szövetség közösségi oldalain
A brit rangadón az angolok az esélyesebbek

Az angol csapat a szebb és a csúnyább arcát is megmutatta már a vb-n, előbb ugyanis nagyszerű játékkal 6-2-re legyőzte az irániakat, majd visszafogott iramú, kevés helyzetet hozó meccsen játszott gól nélküli döntetlent az amerikaiakkal. Utóbbi teljesítményért a stadionban éles füttyszó, a szigetországi lapokban pedig kemény kritika volt Gareth Southgate együttesének „jutalma”.
A bírálatok ellenére a kapitány és válogatottja gyakorlatilag már két forduló alatt elérte célját, mivel a továbbjutását igazából nem fenyegeti veszély. Csak akkor maradna le a nyolcaddöntőről, ha kedden legalább négy góllal kikapna a két meccsén eddig egy jónak minősíthető félidőt produkáló walesiektől, akik ráadásul 1984 óta nem tudtak győzni az angolok ellen.
„Amikor nyersz, a legjobb csapat vagy a világon, amikor veszítesz, akkor meg a legrosszabb. Ilyen a futball, de játékosként kiegyensúlyozottnak kell maradnod. Ha nyerünk kedden, az amerikai meccset elfelejtik majd” – reagált a kritikákra Marcus Rashford, az angolok csatára, aki mindkét meccsen csereként lépett pályára. „Nem olyan gyakori, hogy egy csapat mindhárom csoportmérkőzésén nyer. Ha legyőzzük Walest, akkor összességében elmondhatjuk, hogy jól rajtoltunk a világbajnokságon.” – fejezte ki reményét az angol futballista.
Wales eddig nem nyújtott meggyőző játékot, az Irántól elszenvedett vereség során kifejezetten halványan szerepelt, ám még nem úszott el a továbbjutás reménye, egy Anglia elleni siker nyolcaddöntőt érhet, amennyiben a csoport másik mérkőzése döntetlennel zárul.
Irán és az Egyesült Államok között hosszú ideje feszült a politikai viszony, így a sportban is rendre kiemelt figyelmet kap a két ország versenyzőinek, csapatainak egymás elleni küzdelme. A mindkét együttes számára sorsdöntő kedd esti mérkőzés előtt az amerikai futballszövetség gondoskodott róla, hogy a viszony ne enyhüljön, miután közösségi oldalain egy rövid ideig az iráni zászlót úgy jelenítette meg, hogy hiányzott belőle az ország címere. Az ázsiai ország szövetsége a nemzetközi szövetséghez (FIFA) fordult, az iráni kormány pedig határozottan tiltakozott az akció ellen, jelezve, hogy a címer eltüntetésével Allahot távolították el a zászlóból.
Az amerikai szövetség rövid idő után visszahelyezte a hivatalos iráni zászlót felületeire, az akciót pedig azzal magyarázta, hogy ezzel akarta jelezni: kiáll a nők jogaiért és támogatja az iráni tiltakozások résztvevőit, akik szeptember közepe, a 22 éves Mahsza Amini halála óta tüntetnek.
A válogatott tagjai nem tudtak az akcióról, Gregg Berhalter pedig még vasárnap arról beszélt, hogy a mérkőzés kemény küzdelmet hoz majd, de nem a politika miatt, hanem azért, mert mindkét gárda a győzelemért és a továbbjutásért lép pályára.
„Azért harcolunk, hogy továbbjussunk, erről szól az egész” – jelentette ki a szakvezető, akinek tanítványai két ponttal állnak a harmadik helyen a hárompontos irániak mögött.
B csoport, 3. (utolsó) forduló: Wales-Anglia, al-Rajjan (Ahmad bin Ali Stadion) 20 óra, Irán-Egyesült Államok, Doha (al-Tumama Stadion) 20.
A csoport állása:
1. Anglia 2 1 1 - 6-2 4 pont
2. Irán 2 1 - 1 4-6 3
3. USA 2 - 2 - 1-1 2
4. Wales 2 - 1 1 1-3 1