„B****** meg, takarodj az országunkból” – így tüntettek Zelenszkij ellen Kanadában
ĀA tiltakozás az Ukrajnának nyújtott 650 millió dolláros segély miatt robbant ki
ĀA tiltakozás az Ukrajnának nyújtott 650 millió dolláros segély miatt robbant ki
ĀTöbb utcát lezártak, de a forgalom a belvárosban zavartalan
ĀAz új törvénytervezetében egy hatodik munkanap bevezetése is szerepel
ĀAz ország minden tájáról érkeztek szakszervezeti képviselők
ĀAz állambiztonsági szolgálat szerint a volt elnök, Szaakasvili bizalmasai mellett az amerikaiak által támogatott CANVAS és a Soros-féle Otpor is részt vesz az akcióban
ĀDicsérik Orbán Viktor magyar miniszterelnök politikáját
ĀHatározottabb intézkedéseket várnak Bidentől
ĀA tüntetők megrongálták Berlin egyik jelképét, a Brandenburgi kaput
ĀTöbb mint kétszáz embert őrizetbe vettek
ĀAmennyiben követeléseik nem teljesülnek, a román mezőgazdasági termelők többsége be fogja szüntetni a munkát
ĀA pilóták továbbra is azt követelik a légitársaságtól, hogy állítsa vissza fizetésüket a koronavírus-járvány előtti szintre
ĀA menekülteket ért szombati támadás ellen tüntettek
ĀEgy feldühödött és elszánt tömeg néz farkasszemet 1500 francia katonával Niameyben
ĀA létszámleépítéstől tartó szakszervezetek csütörtökre egynapos sztrájkot hirdettek
ĀA radikális politikai alakulat politikusai és több száz szimpatizánsa vonult fel az egészségügyi minisztérium előtt
ĀA helyi lakosok több követelést is megfogalmaztak már eddig
ĀAz ENSZ adatai szerint tavaly több mint hetvenezren menekültek el az országból az erőszak miatt
ĀA kiérkező rendőröket kövekkel dobálták meg
ĀAz akciót a This Is Rigged nevű csoport szervezte
ĀA dán fővárosban, Koppenhágában iszlámellenes tüntetők a szaúdi nagykövetség előtt égették el hétfőn a Korán egy példányát
ĀAz emberek a Mohamed Bazoum nigeri elnököt eltávolító puccsisták mellett tüntettek
ĀA külügyminiszter közösségi oldalán hangsúlyozta, Magyarország támogatja az elnök hivatalába történő visszatérését
ĀA nyolcvanas évek közepén itt járkáltak köztünk a forradalmi ifjak. Még akkor is így nevezhetjük őket, ha már inkább a középkorúságuk felé lépegettek
ĀSzombaton több ezren utcára vonultak Bagdadban a svédországi és dániai iszlámellenes tüntetések és Korán-égetések miatt
ĀJúnius 28-án a stockholmi központi mecset előtt két tüntető megrongálta, majd elégette az iszlám vallás szent könyvének, a Koránnak egy példányát
ĀAz aktivistákat a helyi szervezők gyorsan eltávolították a színpadról
ĀAz aktivistákat a rendőrség megpróbálja eltávolítani a területről
ĀA tüntetők azt szeretnék, ha Lengyelország normalizálná a kapcsolatát Oroszországgal
ĀA tüntetők uniós zászlókat tépnek szét és dobálnak el, EU ellenes szólamokat skandálva
ĀApáti Bence legújabb videójában arról beszél, milyen erők és indokok mozgatják a tüntetőket