Trump fenyegeti Iránt a jemeni húszik támadásai miatt
ĀAz amerikai elnök felelősségre vonást és súlyos válaszadást helyezett kilátásba
Az olasz újságíró három hét után szabadult a teheráni börtönből
ĀKémkedés vádjával tartották fogva
Szíria után Irán következik?
ĀA Reuters névtelen forrása Teherán atomprogramja miatt aggódik, mivel a síita állam fokozta az urándúsítást
Ezért vannak észak-koreai katonák Oroszországban
ĀAz észak-koreai katonák oroszországi megjelenése azt jelenti: Phenjan egy orosz–amerikai konfliktusban vesz részt
Korlátozott mértékű károk Iránban
ĀTeherán szerint nem okozott jelentős károkat az Irán elleni izraeli légitámadás
Orosz segítséggel lódulhat meg az iráni atomprogram
ĀA nyugati vezetők megkongatták a vészharangot, mert nem tudják, pontosan mire terjed ki az együttműködés
Irán nem fogja eltűrni az agressziót
ĀTeherán és térségbéli szövetségesei megtorlást helyeztek kilátásba Haníje meggyilkolása miatt
Irán a Hezbollahot szólította fel Izrael elleni csapásra
ĀTeherán „az ország belsejébe hatoló” megtorlást vár, azt üzente, nem kell katonai célpontokra „szorítkozni”
Egymást vádolta kötelezettségszegéssel Teherán és Washington
ĀRobert Wood: Irán eltökélt nukleáris programjának bővítésben
Irán visszautasítja a BBC jelentését a meggyilkolt tinédzserlányról
ĀA rendőrségi jelentés szerint Nika Sakarami úgy halt meg, hogy kizuhant egy magas épületből
Az ENSZ kimondta: Irán a felelős Mahsza Amini haláláért
ĀA példa nélküli tüntetések során több mint 500 embert megöltek és mintegy 22 ezret vettek őrizetbe
Konzervatív jelöltek szerezték meg a mandátumok többségét az iráni választásokon
ĀA 245 képviselő közül 200-at keményvonalas csoportok támogatnak, míg a további 45 képviselő mérsékelt, konzervatív vagy független
Szijjártó Péter: Azért érkeztem Teheránba, hogy megpróbáljak hozzájárulni a közel-keleti eszkaláció elkerüléséhez
ĀA tárcavezető az iráni kollégájával közös sajtótájékoztatóján rámutatott, nem túl gyakori, hogy valamely európai uniós képviselője a perzsa államban jár
Irán minden amerikai támadást meg fog torolni
ĀAz amerikai erők pénteken intéztek légicsapás-sorozatot Teheránnal szövetséges milíciák iraki és szíriai támaszpontjai ellen
Ahol mindenki játszik mindenki ellen
ĀEgyre rosszabb a helyzet a Közel-Keleten, ahol már az amerikai katonák is célponttá váltak
Maximális büntetést kért az iráni ügyészség a kémkedéssel vádolt svéd EU-diplomata ügyében
ĀAz EU külügyi szolgálatánál dolgozó Floderus védőinek még egy hetük van a záróbeszéd bíróság elé terjesztésére
Külföldi hajóra csapott le az iráni forradalmi gárda
ĀA hajó kétmillió liter csempészett üzemanyagot szállított
Orosz védelmi tárca: Moszkva és Teherán nagyszabású szerződés megkötésére készül
ĀA miniszterek azonnali tűzszünetet sürgettek a Gázai övezetben
Párizs szerint az palesztin-izraeli válság eszkalációja senkinek nem hozhat győzelmet
ĀA francia külügyminiszter felszólította Iránt, hogy hagyjon fel a destabilizáló tevékenységgel