
Megfelelő mennyiségű és minőségű gabona termett
ĀHubai Imre az eddigi adatok alapján úgy látja, hogy a nemzet kenyere biztosított

ĀHubai Imre az eddigi adatok alapján úgy látja, hogy a nemzet kenyere biztosított

Ā„Fontos, hogy minden feltétel adott legyen”

ĀKedvező hír a javából

ĀA közleményben azt tanácsolták, hogy ne próbálják saját kezűleg eltávolítani a rajt

ĀAz együttműködés egyik lehetséges formájaként a felek megvizsgálják egy közös vállalat alapításának lehetőségét is

ĀAz emelés automatikusan történik, így az érintett szülők többségének nincs teendője

ĀA vezérigazgató kitért arra: az ukrán-orosz háború miatt le van zárva az ukrán légtér, emiatt Magyarország felett rendkívüli forgalom van

ĀHazánk számára a magyar gazdák érdeke a legfontosabb, ezért minden eszközzel meg fogjuk védeni a termelők piacait és megélhetését

ĀAz eurót reggel hét órakor 399,51 forinton jegyezték az előző délután hat órai 399,60 forintos állás után
ĀA turizmussal foglalkozó szervezetek, vállalkozások és civil szervezetek támogatása
ĀAz éghajlatváltozás üteme meghaladja azt a mértéket, amihez a fafajok természetes folyamatok révén alkalmazkodni képesek
ĀKína vezetése szigorúbb szabályozást helyezett kilátásba az árháborúk és az agresszív árcsökkentés visszaszorítására
ĀHegyi Zsolt szerint, ahol az új járművek közlekednek, javult a menetrendszerűség
ĀA helyszíni ellenőrzések gyorsabbá és hatékonyabbá válnak az adóhatóság digitális fordulatának köszönhetően
ĀA befizetési módja továbbra is változatlan
ĀA lengyel agrárminiszter csalódott
ĀEmellett tájékoztató kampány indul a visszaélési kockázatokról
ĀZsigó Róbert szerint érdemes volt bevezetni ezt az intézkedést
ĀAz eurót reggel hét órakor 399,56 forinton jegyezték az előző délután hat órai 399,68 forint után
Ā2026. június végéig alkalmazzák az árcsökkentést
ĀA svájci agrárcég szerint idén a lisztharmat a legnagyobb kihívás