Gazdaság
György István a hivatali dolgozókért szólalt fel
„Fontos, hogy minden feltétel adott legyen”

György István az uniós támogatással, mintegy 140 millió forintból megvalósult fejlesztés kapcsán kiemelte: a Ford Ranger típusú járműveket az agrártámogatások ellenőrzésében résztvevő kormányhivatali munkatársak használják majd, segítve ezzel a hatósági munka végrehajtását.
Tájékoztatása szerint a 2015-ben indított Vidékfejlesztési Program és a Közös Agrárpolitika keretében 2027-ig 5600 milliárd forint támogatást fizet ki a kormány különböző jogcímeken.
Ennek jelentős része beruházásokra, míg másik része eszközfejlesztésre és hasonló célokra fordítódik. Ezen belül országosan 218 gépjármű beszerzése történt meg, melyből idén eddig 43-at adtak át, és további 96 gépkocsit állítanak munkába az év hátralévő részében az agrártámogatási technikai segítségnyújtási keretből - tette hozzá, jelezve, hogy erre a programra 1,8 milliárd forint állt rendelkezésre.
Emlékeztetett: a kormányhivatalok dolgozói 40 szakfeladatot végeznek, így számos hatósági feladatkört is ellátnak, melyek között fontos szerepet kapnak az agrárügyekkel kapcsolatosak.
Fontos, hogy ehhez a munkához minden feltétel adott legyen, hiszen a gyors és hatékony feladatellátás mellett ezen is múlik a közhatalmi tevékenységek zökkenőmentessége - fogalmazott.
Így lehet a közigazgatás valóban gazdasági versenyképességi tényező, mely segíti a vállalkozások működését - húzta alá az államtitkár.
György István kitért arra is: a szerdai kormányülésen döntés született arról, hogy szeptember 1-jétől és 2026. január 1-jétől 15-15 százalékos, differenciált bérfejlesztéssel ismerik el a területi közigazgatásban dolgozók munkáját.
Berkó Attila főispán az eseményen arról beszélt: a mezőgazdaságban jelenleg is „dologidő van”, így a kormányhivatal agrárügyekkel foglalkozó munkatársai is szerteágazó feladatkört látnak el a vidékfejlesztési források felhasználásának ellenőrzésétől az aszálykárok felmérésén és a beérkezett kárenyhítési igények feldolgozásán át a határszemlékig és az osztatlan közös tulajdon megszűntetéséig.
Fontos, hogy ezt a felelősségteljes munkát minél megbízhatóbb eszközökkel tudják végezni - húzta alá, jelezve, hogy a mai átadás mutatja: komoly erőfeszítések árán, de folyamatosan érkeznek uniós források Magyarországra és a vármegyékbe.a