Életmód
Kiderült, mennyi a napi minimum mozgás ajánlott időtartama
Ennyi még a legelfoglaltabbaknak is belefér

Hihetetlen eredmények
A komplex tanulmány során a szakértők 196 másik kutatási anyag eredményeit vették górcső alá, amik alapján megfigyelték, hogy azoknál az embereknél, akik heti legalább 150 percet mozogtak (ez nagyjából napi 22 perc) jelentősen, mintegy 29 százalékkal alacsonyabb volt a szív-és érrendszeri megbetegedések miatti halálozás, valamint 27 százalékkal kisebb volt annak a kockázata, hogy egyáltalán érintettek lesznek ezekben a betegségekben.
Izgalmas felfedezés
A szakértők azonban egy másik, még ennél is izgalmasabb felfedezést tettek: az értékelések során ugyanis rájöttek, hogy a fentebb említett 22 perc fele, azaz már napi 11 percnyi mozgás is csodákat tehet a testtel. A napi 11 percnyi mozgás hatására 17 százalékkal csökkenhet a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázata, a rák esélye pedig hét százalékkal lehet alacsonyabb.
Napi 11 perc mozgás
Dr. Soren Brage, a tanulmány szerzője ennek kapcsán azt mondta, ez a napi 11 perc jó kiindulás lehet azoknak, akik nem akarnak hirtelen, a nulláról belevágni valamilyen kemény edzésprogramba. A napi 11 perc, azaz a heti 75 perc nagyon jó alap, amit aztán fokozatosan lehet és célszerű is emelni.
A napi 11 perces mozgás pedig jó hír, hogy bármi lehet: séta a ház körül, egy rövid súlyzós edzés vagy akár egy kis hullahopp karikázás. Valójában a kivitelezésnek csakis a kreativitása szabhat határokat.