Életmód

Virágok a tányéron

Virágokat enni csak elsőre tűnik meghökkentőnek, valójában évezredek óta szerepelnek a táplálkozásunkban. A szegfűszeg is virág – egészen pontosan még ki sem nyílt bimbó –, miként a világ egyik legdrágább fűszere, a sáfrány is. Ha pedig megfáztunk, vagy begyulladt a szemünk, azonnal a kamillateához nyúlunk, és a virág illóolajaival és bioaktív anyagaival segítünk szervezetünknek.

Virágok a tányéron
A virágok mostanában a csúcsgasztronómia sztárjainak is számítanak
Fotó: Unsplash

A virágok fogyasztása Kínában ősi hagyomány, de régészeti felfedezések is megerősítették, hogy az ókori Róma és Görögország konyháiban is sokfélét használtak belőlük, sőt ezen országokban máig az étlapon vannak a színpompás, illatos és ehető virágok – mutat rá a Szupermenta, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal termékteszt oldala.

A virágok fogyasztásánál a legfontosabb alapelv ugyanaz, mint a gombák esetén: csak ismert és ártalmatlan fajtákat fogyasszunk.

Sok fogyaszthatónak vélt növény virága mérgező, míg másoknál tudnunk kell, nem permetezték-e pár nappal azelőtt, vagy nem egy poros út mellől származik-e. A fűszernövények virágai szinte kivétel nélkül a fogyasztható csoportba tartoznak, de az alma, a bodza vagy éppen a napraforgó virága is tányérunkra kerülhet, ha megbízható forrásból származik.

A kertekben is gyakran előforduló virágok közül viszont biztosan ártalmas az egészségre többek között a nárcisz (bármely része), a rododendron és a rózsameténg virága, de még a sétányrózsa megkóstolása sem ajánlott!

Ha nem vagyunk biztosak abban, fogyasztható-e egy adott virág, kérdezzünk meg szakértőt, akár gyógyszerészt, vagy inkább ne együk meg.

Csak ismert és ártalmatlan fajtákat fogyasszunk
Csak ismert és ártalmatlan fajtákat fogyasszunk
Fotó: Pexels

A virágok mostanában a csúcsgasztronómia sztárjainak is számítanak, egyre több helyen tűnnek fel a velük ízesített ételek: kézműves csokoládékon is gyakran találkozhatunk rózsa- vagy ibolyaszirmokkal. A német konyhában ismert és kedvelt például a sűrű palacsintatésztába forgatott és olajban kisütött bodza- és akácvirág. Ezek is csak elsőre tűnnek meglepőnek, hiszen például a bodzavirágszörp nálunk is méretes rajongótáborral rendelkezik, de a Balaton környékén gyakran találkozhatunk más virágok felhasználásával készült élelmiszerekkel, például levendula- vagy éppen rétivirág-szörppel, levendulazselével, levendulás borral, ciderrel.

A virágok és a hozzá tartozó növényi részek fogyasztása a mindennapi étrendünk része. Aki ezt elsőre furcsának találná, az tegye fel magának a kérdést, mikor evett utoljára brokkolit vagy karfiolt? Hiszen ezek is virágbimbók, még ha nem is gondoljuk róluk – mondta Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője.

A virágok tápanyagtartalma széles skálán mozoghat, de általában kalóriaszegények
A virágok tápanyagtartalma széles skálán mozoghat, de általában kalóriaszegények
Fotó: Pixabay

A hétköznapi értelemben vett virágok is beilleszthetők a táplálkozásunkba, mint például a napraforgóvirág, az akácvirág, de még az ibolya vagy a százszorszép is. Ezek szó szerint új színt adhatnak például salátáknak, de különleges ízhatást is elérhetünk velük. Bár egyes ehető virágokat a népi gyógyászat gyógyhatásúnak gondol – például a körömvirágnak gyulladáscsökkentő, a sarkantyúvirágnak antimikrobiális hatást tulajdonít – ez a tányérunkon át szinte egyáltalán nem érvényesül, ezért inkább csak különleges fogásként érdemes az ilyen ételekre tekintenünk – összegzi a szakértő.

A virágok tápanyagtartalma széles skálán mozoghat, de általában kalóriaszegények és – mint növényi részek – rostokban gazdagok. A színüket adó anyagok viszont bizonyítottan antioxidáns hatásúak, azaz gátolják a szabad gyökök káros hatásait, illóolajaik pedig emésztésünket segíthetik.

Természetesen minden az elkészítés módján áll vagy bukik: ami a salátánkra szórt szirmokra igaz, az nem áll meg a tésztabundában, bő zsiradékban kisütött virágokra.

Igazi különlegesség a bodzafánk
Igazi különlegesség a bodzafánk
Fotó: Pixabay

Végül pedig néhány ehető virágfélét is említ a szakértő: a tökfélék, így többek között a cukkini virága mellett bátran a tányérunkra tehetünk napraforgót, borágót, körömvirágot, levendulát, hibiszkuszt, árvácskát, ibolyát, sarkantyúkát, rózsát, százszorszépet, szegfű, kankalint, tulipánt, sőt még az orgonát is. Kerti fűszernövényeink virága közül pedig a kapor, a citromfű, az oregánó, a rozmaring és a bazsalikom virága is színesebbé teheti ételeinket.

A mérgezések, megbetegedések megelőzése érdekében növények, növényi részek fogyasztása, feltálalása, étel díszítő elemként felhasználása előtt érdemes az új élelmiszerekre vonatkozó hasznos információkat a Nébih weboldalán elolvasni.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom